Szijjártó Péter megállapodásokat kötött brazil és nigériai kollégájával

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Kétoldalú tárgyalásokat folytatott és gazdasági együttműködési megállapodásokat kötött brazil és nigériai kollégájával pénteken a washingtoni atomcsúcson részt vevő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.szijjártóA magyar diplomácia vezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a brazil Mauro Vieira és a nigériai Geoffrey Onyeama személyében két olyan ország diplomáciájának irányítójával egyeztetett, amely Magyarországnak fontos gazdasági partnere. Értékelése szerint mindkét országnak nagy a gazdasági potenciálja, "Brazília a legnagyobb dél-amerikai gazdasági partnerünk, Nigériával pedig ugyan az utóbbi időkben lanyhult a gazdasági együttműködésünk, de okvetlenül megújításra, megélénkítésre szorul".

A magyar-brazil tárgyalásokon a miniszter közlése szerint három kérdésben jutottak megegyezésre: Magyarország növelni szeretné a Brazíliába irányuló élelmiszeripari exportját, és ennek érdekében az Eximbanknál 200 millió dolláros hitelkeretet nyit; a Tudomány, határok nélkül elnevezésű oktatási csereprogram keretében idén ősztől újabb kétszázötven brazil diák érkezik Magyarországra, valamint az Európai Unió és a Mercosur (dél-amerikai közös piac) közötti szabadkereskedelmi megállapodás ügyében Budapest támogatja a tárgyalások felgyorsítását.

"Az egyre inkább Afrika gazdasági óriásaként jellemzett Nigéria, amelynek gazdasági teljesítménye tavaly már lehagyta a Dél-afrikai Köztársaságét is, mindig jó gazdasági partnere volt hazánknak" - fejtette ki Szijjártó Péter. Hozzátette, hogy az utóbbi években, a Nokia Magyarországról történt kivonulásával ennek az együttműködésnek a mértéke alaposan megcsappant. "Tanulság ez számunkra is, hogy diverzifikálni kell gazdaságunkat" - fogalmazott az MTI-nek a külgazdasági és külügyminiszter.

Geoffrey Onyeamával folytatott pénteki tárgyalásukon gazdasági együttműködési megállapodás aláírásáról és az Eximbanknál nyitandó 69 millió dolláros hitelkeretről állapodtak meg. Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy a nigériai Lagosba külgazdasági diplomatát helyezett ki, a magyar tejkivitel, a hús- és gyümölcs-export, valamint a mezőgazdasági gépek exportjának előmozdítására.

Jelenleg több mint kilencszáz nigériai tanul magyar egyetemeken, és Magyarország további ötven helyet ajánlott fel az afrikai országból érkező diákoknak. A magyar diplomácia irányítója felhívta a figyelmet egy különös együttműködésre is: az egyik nigériai egyetemen magyar honvédségi orvosokat képeztek ki olyan trópusi betegségek kezelésére, amelyek a migránsokkal együtt felbukkanhatnak Magyarországon is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com