Szijjártó Péter több megállapodást is aláírt Pekingben

Egyebek mellett az egészségügyi együttműködést és a kereskedelmi kapcsolatok javítását szolgáló megállapodásokat írt alá szerdán pekingi tárgyalásai alkalmából Szijjártó Péter, a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos.

szijjartopeteri1Szijjártó Péter telefonon arról tájékoztatta az MTI-t, hogy tárgyalt a kínai fővárosban Ma Hsziao-vej egészségügyi miniszterhelyettessel, és ezt követően aláírták a 2014-2016 közötti időszakra vonatkozó Magyar-Kínai Egészségügyi Munkatervet, amely biztosítja a két ország közötti egészségügyi és gyógyászati, valamint a kutatási együttműködések keretfeltételeit.

Szijjártó Péter megbeszélést folytatott Csung San kereskedelmi miniszterhelyettessel is, majd aláírták a kétoldalú infrastrukturális keretmegállapodást, amely azt a stratégiai célkitűzést szolgálja, hogy Magyarország váljon a kínai áruk európai kivitelének közép-európai tranzitországává. Az ehhez szükséges beruházásokra vonatkozó pénzügyi témájú egyeztetéseket folytatják a két ország között - közölte az államtitkár.

A magyar politikus tárgyalt Szun Ta-vejjel, a Kínai Minőségellenőrzési Hivatalt miniszterhelyettesi rangú vezetőjével, és ezután aláírták a Kínai Állami Minőségfelügyeleti, Vizsgálati és Karantén Főhivatal (ASIQ) budapesti bevizsgáló laboratóriumának létrehozásáról szóló dokumentumot, amelynek nyomán könnyebbé válik a magyar élelmiszerek, mezőgazdasági termékek és feldolgozott élelmiszeripari termékek Kínába történő exportálása.

A kormánybiztos megbeszélést folytatott Csang Csien-kuóval, az Emberi Erőforrás és Társadalombiztosítási Minisztérium miniszterhelyettesével, majd aláírták a Nemzeti Innovációs Hivatal és a kínai Külföldi Szakértők Állami Hivatala közötti szakembercserére vonatkozó megállapodást.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com