Szijjártó: véget kell vetni a beavatkozások és a kioktatás politikájának

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Tisztelni kell egymás belpolitikai döntéseit, és véget kell vetni a beavatkozások és a kioktatás politikájának - jelentette ki Szijjártó Péter kedden az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nem hivatalos külügyminiszteri értekezletén a szlovákiai Csorbató városkában.A magyar diplomácia vezetője a Kelet és a Nyugat közötti párbeszéd szükségességéről beszélt, hangsúlyozva, hogy az EBESZ olyan szervezet, amely lehetőséget ad az ilyen párbeszédre lefolytatására.

    
Szijjártó Péter hangsúlyozta: a közép-európai országok számára rendkívül fontos, hogy a Nyugat és Kelet között értelmes párbeszéd legyen, azért is, mert a közép-európai országok mindig veszítettek, amikor konfliktus volt. "A nemzetközi politikában a kioktatás helyett a partnerségnek van itt az ideje" - szögezte le a külgazdasági és külügyminiszter, rámutatva: ha a világpolitika egyes nagy szereplői továbbra is a kioktatásra akarják alapozni a politikájukat, az semmi jóra nem fog vezetni.
    

"Nekünk közép-európaiaknak az az érdekünk, hogy Kelet és Nyugat ésszerűen, a kölcsönös tiszteletre alapozva együtt tudjon működni" - mondta Szijjártó Péter. Kifejtette: ha van köztük értelmes párbeszéd és együttműködés, akkor Közép-Európa is nagyobb biztonságban érezheti magát. A magyar diplomácia vezetője kijelentette: végre el kellene hinni, minden egyes országról, minden egyes nemzetről, hogy ők tudják a legjobban, mi a jó neki.
    

"Tisztelni kell egymás belpolitikai döntéseit, és véget kell vetni a beavatkozások és a kioktatás politikájának" - szögezte le Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter a magyar közmédiának nyilatkozva beszélt arról is, hogy a kelet-európai térségben számos alkalommal sérülnek a nemzeti kisebbségek jogai.     


"Ezeknek a jogoknak a tiszteletben tartása nélkül nehéz nyugodt nemzetközi politikáról beszélni" - jegyezte meg a miniszter, és hozzátette, hogy ezért az EBESZ-nek a jövőben is határozottan fel kell lépnie a nemzeti kisebbségek jogainak megsértése ellen. Az elmúlt időszakban a magyar nemzeti kisebbségek is szenvedő alanyai voltak az ilyen jogsértéseknek, elsősorban Ukrajnában, ahol a magyar nemzeti közösség számos jogát megsértették, köztük az anyanyelvhasználat és az oktatás vonatkozásában.
   

"Mi azt várjuk az új ukrán elnöktől és az új ukrán vezetéstől, hogy szüntesse meg ezt a jogsértő állapotot" - szögezte le Szijjártó Péter. A miniszter kiemelte: nyilvánvalóvá kell tenni, hogy elfogadhatatlan a keresztények üldözése a világban. "Véget kell vetni a keresztényüldözéseknek, és véget kell vetni annak, hogy számos nyugat-európai megközelítés azt sugallja, hogy a keresztényellenesség volna az utolsó elfogadható formája a diszkriminációnak" - szögezte le.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

http://ujhazak.com