Szilágyi Péter: Esterházy a cselekvő elhivatottság kiemelkedő példája

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Esterházy János kiemelkedő példája a cselekvő elhivatottságnak, a cselekvésnek és az összetartozás élő erejének pedig hatalmas szerepe van a felvidéki cserkészek tevékenységében - jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (SZMCS) közgyűlésének megnyitóján, amelyet szombaton a mártírgróf Esterházy János halálának hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepséggel egybekötve tartottak a felvidéki Rimaszombatban. Szilágyi Péter a közgyűlést megnyitó beszédében az SZMCS-nek a Felvidéken kifejtett nemzet- és közösségmegtartó tevékenységét méltatta, illetve annak összetartozást erősítő szerepére mutatott rá. Elmondta: a szervezet által megvalósított közösségi programokban, táborokban a cselekvésnek és az összetartozás élő erejének hatalmas szerepe van.

"Nem is szép szavakra van most szükség, hanem cselekvésre és hitre (...) egy helyes fókuszra, amelynek közepén a keresztény-magyar gondolkodás áll" - jelentette ki Szilágyi Péter. Hozzáfűzte: ennek a cselekvő elhivatottságnak kiemelkedő példája Esterházy János is, akinek a mai ünnepség emléket állít. Elmondta: a magyar kormány tudatában van a cserkészszövetség eredményeinek és erőfeszítéseinek, s ezért kiáll a nemzeti jelentőségű intézmények közé tartozó szervezet mellett. Kifejtette: ez az idén abban is megmutatkozik, hogy az eddigieknél is jelentősebb mértékben fogják támogatni tevékenységüket.

"A kormány, Magyarország erősödésének következtében, a 2017-es terveket nagyságrendekkel jobban tudja támogatni a nemzetpolitikai államtitkárságon keresztül" - hangsúlyozta Szilágyi Péter, rávilágítva: a szövetség számos célkitűzését fogják támogatni, köztük az idei összmagyar nagytábor megszervezését is.

A rendezvény vendégeit a felvidéki cserkészek nevében Gál Erik, az SZMCS elnöke köszöntötte, majd Asztalos Zoltán, a szervezet intéző bizottságának tagja mondott köszönetet a magyar kormány segítségéért. Rámutatott: a mozgalom erős gyökerekkel és komoly múlttal rendelkezik a Felvidéken, ők pedig mindent megtesznek azért, hogy hasonló jövője is legyen.

Az egész napos rendezvény délután az Esterházy János halálának hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett, kulturális műsorral átszőtt emlékünnepséggel folytatódik, és egy emléktáblát is felavatnak a helyi cserkészháznál. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség 1990-ben alakult újjá, s azóta a legnagyobb magyar ifjúságnevelő szervezetévé nőtte ki magát a Felvidéken. A jelenleg mintegy 1300 tagú szervezet rendszeres, heti szintű önkéntes nevelőmunkát folytat, évente több országos rendezvényt szerveznek, idén kiemelt rendezvényeként az egész tagságot megmozgató összmagyar szövetségi nagytábort is megrendezik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

http://ujhazak.com