Szívszorító! Szülei teljesítik az elhunyt lányuk bakancslistáját! - videó

Egy tragikusan elhunyt 21 éves lány szüleinek mindennap az ad erőt, hogy teljesíthetik gyermekük bakancslistáját.


Kristina Chesterman életét egy ittas sofőr oltotta ki, mikor biciklivel hazafelé tartott. A lány a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A szülei pedig teljesen összeomlottak hónapokig nem tértek magukhoz.

bakancslista

article-2431720-1841921C00000578-207_634x418

 „Ápolónő szeretett volna lenni, hogy segíthessen másokon" - nyilatkozta az édesanya az amerikai CBS hírcsatornának.

article-2431720-1841920A00000578-494_634x519

Egy nap mikor pakolták össze Kristina holmiját a házban rábukkantak egy listára, amit a lányuk írt. Ebben felsorolta, hogy mik az álmai azon túl, hogy ápolónő szeretne lenni.

bakancslista(5859de07-53f8-477e-9406-530fefc8a06a)

„Amikor a holmiját szedtük össze, rábukkantunk egy táskára. Először azt hittem, a sminkjét tartja benne, ám mikor kinyitottam, kiderült, hogy valami egészen másra használta."  - mondta később az anya. Kristina a listát még gimnáziumi évei alatt írta és 25 pontot sorolt fel benne. Ezek között olyan kívánságok is vannak, mint „megtanulni repülni", „hőlégballonnal utazni", vagy épp „megnézni a világ hét csodájából négyet" és „megcsodálni a Niagara-vízesést".

bakancslista(7bceb13d-dc98-4c4f-8077-d981d8e60669)

Mikor a szülők elolvasták a sorokat, eldöntötték, hogy minél több pontot megpróbálnak teljesíteni belőle.

"Mindenhova magunkkal visszük a fotóját, így egy kicsit olyan, mintha ő is velünk lenne" – mondja Sandra.

article-2431720-1841C87D00000578-148_634x499

Az anya által a Facebookon megosztott lista másoknak is inspiráló volt. A szülők azóta is számos levelet kapnak idegenektől, aki segíteni akarnak nekik, hogy elhunyt lányuk minél több kívánságát teljesítsék.



Forrás: hír24

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com