Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamok uniós ügyekért felelős minisztereinek és szakpolitikusainak hétfőn Pozsonyban befejeződött kétnapos informális találkozóján.

A tanácskozáson az unió stratégiai prioritásainak teljesítése, a célok kommunikációjának javítása, valamint az uniós tagságra pályázó országok felkészülési folyamatának értékelése egyaránt terítékre került.

SR MZV a EZ  tlačová konferencia Bratislava BAX

Több téren sikerült alapvetően előrelépni, de vannak olyan fealadatok is, amelyek teljesítéséhez az eddiginél nagyobb igyekezettel kell cselekedni - mondta a találkozó házigazdája, Ivan Korcok a tárgyalássorozatot lezáró sajtótájékoztatón.

A találkozón a 2014 és 2019 közötti időszakra elfogadott uniós prioritások teljesítése volt az egyik fő téma - mondta. A résztvevők úgy látták: nincs szükség az eddig már kidolgozott tervek kiegészítésére, hiszen olyan fontos területeken sikerült eredményeket elérni, mint az energetikai unió vagy a digitális gazdaság. Ugyanakkor megegyeztek abban is, hogy nagyobb erőfeszítésekre van szükség az uniós polgárok hétköznapi életét javító területeken.

Ivan Korcok a találkozó másik központi témájáról is beszélt, arról, hogy az uniós együttműködés témakörét miként lehetne hatékonyabban kommunikálni a lakosságnak. A puszta tájékoztatásnál többet kell tenni - mondta az államtitkár, aki szerint a visszajelzések értékelése érdekében nyílt párbeszédet kell folytatni az állampolgárokkal. A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - szögezte le Korcok.

A kétnapos rendezvény első napján egy az uniós tagságra pályázó országok felkészülési folyamatáról is egyeztettek, ezen Törökország, Macedónia, Montenegró, Szerbia és Albánia küldöttségei, illetve az uniós elnökséget ellátó Szlovákia képviselői és Johannes Hahn, európai szomszédsági politikáért és a bővítésért felelős biztos vett részt.

Ivan Korcok szerint megegyeztek abban: az emberek számára világossá kell tenni, hogy valóban van szándék a bővítési folyamat végigvitelére, e szándék hitelességét pedig úgy lehet bizonyítani, hogy rá kell mutatni a hiányosságokra, ugyanakkor lehetővé kell tenni az érintettek számára az előrehaladást is a csatlakozási folyamatban.

A júliusban kezdődött szlovák uniós elnökség rendezvényeinek folyamatában a mostani találkozó után néhány hetes nyári szünet következik. Bár a rendezvényeket eddig is szigorú biztonsági intézkedések mellett tartották, a hétfői pozsonyi miniszteri találkozó a korábbiakhoz képest is megerősített rendőri jelenlét mellett zajlott.

Az, hogy a találkozó helyszínén, a kordonnal körbevett pozsonyi Vigadó előtt, hétfőn már egy páncélozott csapatszállító is megjelent, alighanem azoknak a fokozott biztonsági intézkedéseknek az első látható jele volt, amelyeket Robert Kalinák szlovák belügyminiszter az elmúlt napokban Németországban történt terrorcselekményekre reagálva a hétvégén jelentett be.

MTI

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com