Szlovén lapkommentár: még mindig nem lehet tudni, ki alakíthat kormányt

Két héttel a parlamenti választások után még mindig nem lehet tudni, hogy ki alakíthat kormányt Szlovéniában, ettől függetlenül az államfő június 22-re összehívta a parlament alakuló ülését - írta kommentárjában a Reporter című ljubljanai hetilap hétfőn.A Lehetséges művészete című cikk írója szerint a június 3-i választások eredménye minden "játékost" összetett feladat elé állított, és hiába nyerte meg a választást Janez Jansa volt miniszterelnök pártja, az eddig ellenzéki jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS), feltehetően nem tud majd kormányt alakítani.

    
A jobbközép kormány megalakítása azért nem valószínű - írta a Reporter -, mert az SDS és a szintén jobbközép Új Szlovénia (NSi) közösen mindössze 32 mandátumot szerzett a 90 tagú törvényhozásban. A Szlovén Nemzeti Párt (SNS) ugyan 4 mandátummal Jansáék mellé állhatna, de ez egyrészt nem valószínű, másrészt ez is kevés lenne a parlamenti többség megszerzéséhez, ahhoz ugyanis 46 képviselő támogatására van szükség.
    

A törvények szerint az államfőnek először azt a pártot kell kormányalakításra kérnie, amely a legtöbb szavazatot szerezte meg, vagyis az SDS-t. Ha Janez Jansa visszautasítaná ezt a lehetőséget, vagy nem sikerülne kormányt alakítania, akkor Marjan Sarec nemrég alapított balközép pártja, a Marjan Sarec Listája (LMS) próbálhatná meg meggyőzni a pártokat, hogy álljanak mellé.
    

Egy baloldali kormány létrehozását valószínűbbnek tartja a hetilap, ott viszont az a kérdés, hogy hány párt lenne képes összefogni, és hogy a kormánypártok közé kerülne-e a szélsőbaloldali Baloldal (Levica). Amennyiben mind a hat baloldali párt összefog, 52 képviselőt tudhatnak majd magukénak, amennyiben azonban a radikális Baloldalt kihagyják, már csak 43 képviselőjük lenne, így maguk mellé kellene állítani a kereszténydemokrata NSi-t, aminek a lehetőségétől egyik fél sem zárkózott el eddig.
    

A balközép opciók egyike sem venné be azonban az SDS-t erőteljes migránsellenes politikája miatt. Janez Jansa korábban arról beszélt, ha az SDS kormánypárt lesz, akkor ő lesz a miniszterelnök. A Reporter szerint jelenleg egyetlen lehetséges forgatókönyv van arra, hogy Janez Jansa ismét miniszterelnök lehessen, mégpedig az, ha a Szlovén Demokrata Párt maga mellé tudja állítani az Új Szlovéniát, Alenka Bratusek volt miniszterelnök pártját (SAB) és a Modern Közép Pártját (SMC). Viszont így is csak nagyon gyenge lábakon álló többséget szerezhetne, a 90 tagú törvényhozásban 47 mandátuma lenne.
    

A Reporter szerint a belső ellentétek miatt egyetlen balközép kormány "sem húzná sokáig", és Janez Jansa is arra számít, hogy ezt azok a pártok is tudják, amelyek korábban kijelentették, hogy nem lépnének koalícióra az SDS-szel, így most kivárásra játszik. Amennyiben egyik oldal sem képes kompromisszumot kötni, előrehozott választást kell tartani az országban, annak végkifejlete azonban a szlovén hetilap szerint ugyanaz lenne, mint a június 3-i voksolásé.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com