Szlovéniában életbe léptek az enyhítések

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Szlovéniában hétfőtől ismét enyhítették a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt korlátozásokat, kinyithattak a vendéglátóhelyek belső helyiségei és szállodák is - közölte a helyi sajtó.Az országban néhány hete - szigorú járványügyi intézkedések mellett - már szolgáltak fel ételt és italt a kávézók és éttermek a teraszokon és a kerthelyiségekben, de a belső helyiségeket nem használhatták a vendégek. Hétfőtől, ha a vendégek átestek a koronavírus fertőzésen vagy felvették valamelyik oltást, és ezt igazolni is tudják, illetve rendelkeznek PCR- vagy antigén gyorsteszttel, már a belső helyiségekben is fogyaszthatnak. Az említett feltételek az alkalmazottakra is vonatkoznak.

   
Kinyithatnak a szállodák is. A 60 szobásnál nagyobb hotelek a kapacitásaik legfeljebb felét, míg az annál kisebbek, legfeljebb 30 szobát kínálhatnak fel. Szlovéniában hétfőre 147 új fertőzöttet regisztráltak, s ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 246 ezret. Az elmúlt napon hat beteg hunyt el, és ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 4299-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 508-an vannak kórházban, 133-an közülük intenzív osztályon.
   

Eddig a védőoltás első dózisát 484 949-en, kapták meg, közülük 252 868-an már a második dózison is túl vannak. Ez az oltásra jogosult népesség 23,1, illetve 12 százaléka. A szomszédos Horvátországban az elmúlt napon 253 új fertőzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta számuk elérte a 344 747-et. Az elmúlt 24 órában 34-en haltak bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 7503-ra emelkedett. Kórházban 2033 beteget ápolnak, közülük 229-en vannak lélegeztetőgépen.
    

Horvátországban, Szlovéniához hasonlóan, az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett oltóanyagokat használják. A nagyobb vakcinaszállítmányok érkezésével lendületet kapott az oltási kampány. Csak a múlt héten 370 ezer embert oltottak be. Eddig a védőoltások első adagját 879 312-en kapták meg, közülük a másodikat is 259 259-en.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com