Szlovéniában és Horvátországban is lassult a járvány terjedése

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Szlovéniában és Horvátországban is lassult a járvány terjedése - derült ki a két kormány válságstábjának hétfői sajtótájékoztatóján.Horvátországban hétfőn reggel kinyitottak az üzletek, és elindult a városi közösségi közlekedés. Zágráb három lépésben, fokozatosan enyhít a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon. Az első lépés sikerétől függ, hogy az enyhítések további szakasza életbe lép-e. Amennyiben a fertőzések száma ismét növekedni kezdene, a kormány azonnal visszaállítja a szigorításokat.


    
Horvátországban a korlátozások március 19-i bevezetése óta több mint 23 ezer ember veszítette el a munkáját, annak ellenére, hogy a kormány gazdaságélénkítő csomagja a munkahelyek megtartását célozza. A mikro-, kis- és közepes vállalatok dolgozói, akik a válság miatt kiesnek a munkából, márciusban 3200 kuna (152 ezer forint), áprilisban és májusban 4000 kuna (190 ezer forint) havi fizetést kapnak az államtól. Utóbbi két hónapban mentesülnek az adó- és járulékfizetés alól is.
    

A legfrissebb adatok szerint 24 óra alatt 9-cel - öttel kevesebbel, mint egy nappal korábban -, 2039-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, ami az egyik legalacsonyabb napi növekmény március közepe óta. Az elmúlt napban történt négy halálesettel 59-re nőtt a halálos áldozatok száma. Az első fertőzés két hónappal ezelőtti megjelenése óta 1166 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. Pillanatnyilag 21 beteg van lélegeztetőgépen. A négymilliós országban eddig 32 817 koronavírus-tesztet végeztek.
    

Jelko Kacin szlovén kormányszóvivő a közszolgálati televízióban elmondta: a kabinet a következő komolyabb enyhítésekről május 12. után tárgyal. Szlovéniában már múlt hétfőn kinyithattak a 400 négyzetméternél nem nagyobb üzletek, arról azonban, hogy mikor nyitnának ki az iskolák, óvodák, az éttermek és kávézók, valamint, hogy mikor indulna újra az országban a távolsági és a városi közösségi közlekedés, még nem született döntés.
    

Hétfőn több százan tüntettek Ljubljanában és Mariborban a kormány és az általa hozott intézkedések ellen. A POP TV kereskedelmi csatorna hétfőn közzétett közvélemény-kutatásának eredménye szerint a lakosság közel 58 százaléka támogatja a kormány koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedéseit, 31 százaléka úgy véli, azok túl szigorúak, míg valamivel több mint 8 százalék szerint nem elég szigorúak.
    

Szlovéniában egy nap alatt 6-tal - kettővel kevesebbel, mint egy nappal korábban -, 1402-re emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma. Ennél alacsonyabb esetszámot - ötöt - április 19-én jegyeztek. Az elmúlt 24 órában egy személy hunyt el a Covid-19 betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 83-ra nőtt. A járvány megjelenése óta a kétmillió lakosú országban 49 607 koronavírus-tesztet végeztek, a diagnosztizált betegek közül 22-őt ápolnak intenzív osztályon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com