Szlovéniában stagnál a napi új fertőzöttek száma

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Az elmúlt néhány napban stagnált a napi új koronavírus-fertőzöttek száma Szlovéniában - derült ki a kormány pénteki jelentéséből.Járványügyi szakemberek ezt a szigorú intézkedésekkel magyarázták, ugyanakkor figyelmeztettek, hogy a negyedik hullám tetőzése  csak novemberre várható. Péntekre 941 új koronavírus-fertőzöttet  regisztráltak az országban; a Covid-19 betegség szövődményeiben öt beteg halt meg. A koronavírusos betegek közül 404-en vannak kórházban, 104-en intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 108 278-an kaptak védőoltást, közülük 982 340-en már a második adagot is. Ez az oltásra jogosult lakosság 53, illetve 47 százaléka.
   

Szlovéniában múlt szerdától mindenkinek rendelkeznie kell QR-kóddal ellátott Covid-igazolvánnyal az állami és a magánszektorban egyaránt. Továbbá novembertől az állami hivatalokban már nem lesz elég a negatív teszt. Csakis oltási, vagy gyógyulást tanúsító igazolással végezhetik a munkájukat a dolgozók. A kormány  ugyanakkor arról is döntött, hogy  azoknak, akik otthonról végzik a munkájukat, nem kell védettségi igazolás.
    

A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 1291 új esetet azonosítottak; a vírus okozta betegségben 12-en haltak meg. Kórházban 678 beteget ápolnak, 92-en vannak lélegeztetőgépen. A valamivel több mint négymillió  lakost számláló Horvátországban eddig 1 799 370-en kaptak védőoltást - a jogosultak 44, a felnőtt lakosság 53 százaléka -, közülük 1 686 909-en már a második adagot is felvették.
    

A kormány közleménye szerint az újonnan fertőzöttek és a kórházban kezelt betegek több mint 80 százaléka nincs beoltva. Az elmúlt egy hétben 82 beteg hunyt el a Covid-19 betegség szövődményeiben, 78 százalékuk nem volt beoltva.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com