Szlovéniában véget ért a húsvéti időszakra elrendelt teljes zárlat

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Szlovéniában hétfőn véget ért a húsvéti időszakra elrendelt teljes zárlat: az iskolások és az óvodások ismét visszatérhettek az oktatási és nevelési intézményekbe, valamint újra nyithattak az üzletek és a szolgáltatások - írta a helyi sajtó.Újra kinyithattak a könyvtárak, galériák és a múzeumok is. Tíz főig pedig - a megfelelő távolság betartása mellett - engedélyezik az olyan sportokat, amelyeknél a sportolók közvetlenül nem érintkeznek egymással.

Leon Cizelj, a ljubljanai Jozef Stefan kutatóintézet munkatársa, aki a kormány számára készít előrejelzéseket a járványhelyzet alakulásáról, a sajtónak nyilatkozva hétfőn elmondta: a leállás és a szigorú járványügyi intézkedések hatásosak voltak, mert csökkent a pozitív tesztek aránya.

    
A szakemberrel egyetértett Janez Poklukar egészségügyi miniszter is, aki kifejtette: amennyiben Szlovéniában korábban nem zártak volna le mindent tizenegy napra, most nem piros, hanem fekete besorolású lenne az ország. Ez pedig annyit jelentene, hogy a kórházakban a betegek száma elérné az 1200-at, a napi új esetek száma pedig a 1350-et.
    

Újabb enyhítések akkor léphetnek életbe, amikor heti bontásban ezer fő alá csökken az új fertőzöttek, valamint a kórházban kezelt betegek száma. Ebben az esetben a narancssárga szakaszba lép Szlovénia, és újraindulhat a felsőoktatási intézményekben az oktatás, tíz főig engedélyezik az összejöveteleket, kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai és kerthelyiségei, valamint feloldják a lakhelyelhagyási tilalmat.
  

Szlovéniában hétfőre 287-tel, több mint 225 ezerre nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt napon hét beteg hunyt el, s ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 4126-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 636-an vannak kórházban, 142-en intenzív osztályon. A szomszédos Horvátországban az elmúlt napon 422 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 292 938-at. Az elmúlt 24 órában 25-en haltak bele a fertőzés okozta Covid-19-betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 6333-ra emelkedett. Kórházban 1953 beteget ápolnak, közülük 191-en vannak lélegeztetőgépen.
    

Az országban megyénként változnak a járványügyi korlátozások. Hétfőtől tizenhat megyében a 21-ből online oktatásra állnak át az iskolák, több helyen pedig szigorúbb járványügyi intézkedések léptek életbe. A nyugat-horvátországi Tengermellék-Hegyvidék megyében például bezártak a nem létfontosságú árucikkeket értékesítő üzletek, továbbá a vendéglátóhelyek teraszai és kerthelyiségei.
    

Az alacsony napi esetszámok részben annak a következményei, hogy mindkét országban kevesebb tesztet végeznek a hét végén, mint hétköznapokon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com