SZNT-elnök: Székelyföld autonómiastatútumát a választások után kell ismét a bukaresti parlament elé terjeszteni

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke szerint a Székelyföld számára területi autonómiát előirányzó, a bukaresti parlament által decemberben sürgősségi eljárással elutasított törvénytervezetet az év végén esedékes parlamenti választások után kell ismét a törvényhozó testület elé terjeszteni.Izsák Balázs az MTI-hez szerdán megküldött, a "hatodik beterjesztés elé" címmel ellátott közleményében megállapította: a megalakulása óta eltelt húsz évben átlagosan négyévenként szembesült a román törvényhozás azzal, hogy a székelység nem mondott le a Székelyföld területi autonómiájáról és arról a jövőképről, hogy az autonómia megvalósítása által "demokratikus országgá tegye Romániát".
    

"Figyelembe véve a parlamenti választás ciklusát, elmondhatjuk: a négyévenkénti beterjesztés természetes és szükséges. A törvényhozás összetétele az idők folyamán változik, a székelység pedig nem engedheti meg magának, hogy akár egy román törvényhozót is megfosszon attól a lehetőségtől, hogy megismerje Székelyföld autonómiastatútumát" - vélekedett az SZNT elnöke.
    

Kifejtette: az autonómiastatútum hatodik beterjesztésére a választások után, 2024 és 2028 között kell sort keríteni, és szerinte minden újabb beterjesztést egy kiemelt fontosságú eseménynek kell kísérnie romániai és nemzetközi téren, olyan tömegdemonstrációk, lakossági fórumok, intenzív diplomáciai tevékenység, sajtókampány, amelyeket a közösség tagjai kezdeményeznek.
    

"Természetes elvárás parlamenti képviseletünkkel szemben, hogy nyilvános megszólalásokkal és minden rendelkezésükre álló eszközzel segítsék a törvénytervezet sikerét" - szögezte le Izsák Balázs, hozzátéve: külön kihívást jelent a beterjesztőknek a nyílt vagy burkolt, az autonómiaküzdelmet "szélmalomharcnak" nyilvánító magyar nyelvű ellenpropaganda. Ellenérvként az SZNT-elnök felidézte: Dél-Tirolnak ötven év kellett az autonómia kivívásáig, Skóciának háromszáz, Katalónia pedig 1714-ben került spanyol fennhatóság alá, de autonómiáját csak 1978-ban nyerte el.
    

Ami Székelyföld autonómiastatútumának eddigi bukaresti elutasításait illeti, Izsák Balázs úgy értékelte: a román parlament törvényhozási tanácsának (a törvényszövegek jogharmóniáját előzetesen vizsgáló szakértői testületnek) a véleményezései "korántsem meggyőzőek", szerinte számos ellentmondást, tárgyi tévedést, szándékos és rosszhiszemű félreértést tartalmaznak, sőt, nemzetközi dokumentum meghamisítására is volt bennük példa.
    

"Amiben reménykedhetünk, hogy első lépésként javulhat a román törvényhozó testület szellemi színvonala, ami még nem jelenti azt, hogy ettől toleránsabb is lesz, és készségesen fogadja el az autonómiastatútumot. A vita feltételei javulnak, és nekünk ez is érdekünk! Bár a tervezetet nem bocsátják parlamenti vitára, ezek ellenére írásban léteznek és nyilvánosak az ellenérvek, amelyek cáfolhatóak, és ezek a törvényhozási tanácsnak, de a törvényhozás minden tagjának elküldhetőek, és ezt meg is tettük. Ennyire szűkre szabott a vita kerete, de egy olyan lehetőség, amellyel éltünk és élni fogunk" - olvasható az SZNT elnökének közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

http://ujhazak.com