Szolidaritásra szólította fel az állampolgárokat a szlovén kormányfő és az államfő

Kriják Krisztina, MTI tudósítója jelenti: Az árvízkárosultak megsegítségre és szolidaritásra szólította fel hétfőn az állampolgárokat Robert Golob szlovén kormányfő és Natasa Pirc Musar államfő - jelentette a szlovén közszolgálati televízió.A kormány javaslatára a szlovén parlament augusztus 14-ét szolidaritási nappá nyilvánította, hogy akik segíteni szeretnének a helyreállítási erőfeszítésekben, szabadnapot kaphassanak. Golob szerint a segítségnyújtásnak sok arca van, és sokféleképpen nyilvánulhat meg: akár a helyszínen és a segélygyűjtő központokban végzett önkéntes munkában, akár a humanitárius szervezeteknek nyújtott adományokban.
    

Kifejtette: a szolidaritás napja egyben a támogatás kifejezése is az érintettek számára, akiket biztosítanak arról, hogy nincsenek egyedül. "Az alapvető vezérelvnek a szolidaritásnak kell lennie. A kölcsönös segítségnek és támogatásnak. Bármilyen formában, és a saját lehetőségeink szerint" - fogalmazott. Natasa Pirc Musar eközben arról biztosította mindazokat, akik elvesztették otthonaikat és vagyonukat, hogy az állam és az önkéntesek mellettük állnak.
    

Szlovénia ismét szolidaritást mutat a súlyos árvíz idején - emelte ki, hozzátéve, hogy "bár rengeteg hidat és utat sodort el a víz, az árvíz megerősítette a hidakat az emberek között". Golob és Pirc Musar köszönetet mondott mindenkinek, aki az emberek segítségére sietett Szlovéniából és külföldről egyaránt.
    

"Az a nagyszerű egység és egyetértés, amelyet akkor mutattunk, amikor ez a hatalmas katasztrófa sújtott bennünket, folytatódjon minden más döntésben is" - mondta Golob. "Ha jót teszel, a jó visszatér hozzád. Szlovénia hálás" - tette hozzá az elnök. Szlovéniát a közelmúltban története legsúlyosabb természeti katasztrófája sújtotta. A szlovén kormányfő szerint a heves esők okozta áradások - amelyek az ország területének kétharmadát érintették - milliárdos nagyságrendű károkat okoztak. A természeti katasztrófának hat halálos áldozata is van.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com