Szolidaritást sürget a menekültek elosztásában a migrációs ügyekért felelős uniós biztos

Szolidaritást sürgetett az európai uniós tagállamoktól a menekültek elosztásában az Európai Bizottság migrációs politikáért és uniós belügyekért felelős tagja egy hétfői nyilatkozatában.Dimitrisz Avramopulosz a Die Welt című német lapnak nyilatkozva egységre szólította fel a tagországokat és hangsúlyozta, hogy gyorsan megoldásra kell jutni a menekültek elosztásának ügyében. Mint mondta, a szolidaritás nem lehet "ízlés kérdése, nem lehet önkéntes és nem képezheti tárgyalás alapját".

    
Hozzátette, hogy az "európai család" tagjainak egyformán kell törődniük valamennyi társukkal.

"Azt már megtanultuk, hogy nem hagyhatjuk egyetlen országra vagy egy maroknyi tagállamra egy jövőbeni válság leküzdését, és nincs vesztegetnivaló időnk, a dublini (uniós menekültügyi) rendszer reformjáról és a teljes menekültügyi szabályozásról legkésőbb júniusra megállapodásra kell jutnunk" - mondta a konzervatív görög politikus.
    

A Die Welt szerint az uniós biztos Sebastian Kurz osztrák kancellár előző napi nyilatkozatára reagált, amelyben elutasította a menekültek tagállamok közötti elosztását szabályozó kötelező kvótát. A kancellár a Bild am Sonntag című német lapban közölt interjúban hangsúlyozta, hogy csak az Európai Unió (EU) megosztottságának mélyüléséhez vezet, ha rákényszerítik a tagállamokra a menekültek befogadását.
    

Minden tagállamnak önállóan kell eldöntenie, hogy befogad-e embereket, és ha igen, akkor mennyit. A kvótákról folytatott vita pedig "egyébként is szinte teljesen értelmetlen", mert "az Európába induló migránsok nem Bulgáriában vagy Magyarországon akarnak élni", hanem "Németországban, Ausztriában vagy Svédországban" - mondta Sebastian Kurz.
   

Az osztrák kancellár szerint az új uniós menekültügyi rendszer középpontjába azt a gondolatot kell állítani, hogy a rászorulóknak a hazájukban kell segítséget nyújtani, és ha ez nem lehetséges, akkor a szomszédos államokban. Ha ez sem lehetséges, akkor az adott kontinens biztonságos területein kell segítséget nyújtani. Ezeket a területeket az EU-nak támogatnia kell, és "talán meg is kell szerveznie és katonailag biztosítania".
    

Sebastian Kurz hozzátette: "utolsó lépésként helyben kiválaszthatjuk, hogy kinek szabad Európába jönnie", azt pedig nem lehet tovább folytatni, hogy "mindenkit befogadunk, akinek embercsempészek segítségével sikerül bejutnia az EU-ba illegálisan".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com