Szoros szavazati aránnyal szerzett újabb elnöki mandátumot Izsák Balázs az SZNT élén (2. rész)

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Szoros szavazati aránnyal szerzett újabb elnöki mandátumot a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) élén Izsák Balázs.Az SZNT szombat délután Marosvásárhelyen tartott tisztújító küldöttgyűlésén a harmadik négyéves mandátumára jelölt Izsák Balázsnak Farkas Csaba, az SZNT alelnöke volt a kihívója. Farkas Csaba azt rótta fel az elnöknek, hogy elszakadt az SZNT bázisától, és emiatt erejét vesztette a szervezet. Úgy vélte: vissza kell hozni azt a korszakot az SZNT-be, amikor a tanács állandó bizottsága akár hosszú viták után is, de konszenzusos döntéseket hozott. Hozzátette: Székelyföld területi autonómiája nem lehet vita tárgya.

"Székelyföld vagy autonóm lesz, vagy nem lesz" - jelentette ki.

    
Elnöki beszámolójában Izsák Balázs arra emlékeztetett, hogy négy évvel ezelőtti megválasztásakor a közösség belső kohéziójának az erősítését, a székelyföldi önkormányzatoknak a munkába való bevonását, az anyaország támogatásának a megőrzését, a román többségi társadalommal párbeszédet, és az SZNT nemzetközi kapcsolatainak az építését vállalta. Úgy vélte, valamennyi területen sikerült előre lépni. A belső kohézió erősítésének a legfontosabb eseményeként a 2013 októberében megtartott "székelyek nagy menetelését" tartotta. Elnökjelölti beszédében arra fektette a hangsúlyt, hogy a közösen hozott döntések alapján látta el az elnöki teendőket, ezektől soha nem tért el. "Önök ismernek engem" - fogalmazott az elnök további négy évre kérvén bizalmat.
    

A székely székek felszólaló képviselői többnyire ugyanazt rótták fel az elnöknek, amit Farkas Csaba. Többen elmondták: sok esetben a sajtóból kellett értesülniük arról, hogy mi történik az SZNT-ben. Az elnök nem tartotta a kapcsolatot a helyi szervezetekkel. Amint Korpos Levente a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke fogalmazott: "az elnöknek volt SZNT-je, nem az SZNT-nek volt elnöke".
    

A szavazás a bírálatok ellenére a régi elnököt erősítette meg a tisztségében. Izsák Balázs elnökségét 109, Farkas Csabáét 93 küldött támogatta. Az újraválasztott elnöknek kihívója a színpadon gratulált. Izsák Balázs azt ígérte, hogy a szervezet további vezetésében figyelembe fogja venni a küldöttgyűlésen elhangzott bírálatokat, és hamarosan valamennyi széki tanácshoz ellátogat, hogy a helyszínen vitathassák meg a megoszló nézeteket.
    

A küldöttgyűlésen Borsos Géza gyergyószéki küldött arra kérte az elnököt, hogy ne nevezze ezentúl székelyföldi magyaroknak a székelyeket. Kijelentette: "székely nép vagyunk, amely a magyar nemzet része", és a népek önrendelkezési joga alapján kell a székelységnek követelnie Székelyföld területi autonómiáját. Úgy vélte, helytelen volt a 2011-es népszámláláson arra biztatni a székelyeket, hogy vallják magyarnak magukat.
    

A küldöttgyűlés határozatot fogadott el arról, hogy meghirdeti a Székely Nemzeti Tanács 1918-as megalakulásának a centenáriumi évét. Felkérte a székelyföldi szervezeteket, önkormányzatokat, egyházakat, egyetemeket és iskolákat, hogy 2018. november 19-ig szervezzenek rendezvényeket a centenárium kapcsán.
   

Az SZNT marosvásárhelyi küldöttgyűlésén a színpadot a székely zászlók mellett Katalónia zászlói díszítették. Izsák Balázs beszédében példaként mutatta be azt az egységet, amellyel a katalán nép küzd az önrendelkezéséért.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com