Szurkolói öltözékben érkeznek Nyugat-Európából Törökországba a terroristák

Szurkolói mezben és sállal a nyakukban érkeznek a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezethez csatlakozni szándékozó nyugat-európai állampolgárok Törökországba, hogy így próbálják meg kijátszani a biztonsági erők éberségét - írta keddi számában a Milliyet című ellenzéki török napilap.

Az újság értesülései szerint a terrorszervezet azt tanácsolta a Szíriába tartó híveinek, hogy a feltűnést kerülve, lehetőleg hétvégén, labdarúgó-mérkőzések idején utazzanak Törökországba.

0

A lap arról is beszámolt, hogy titkosszolgálati jelentések alapján Törökország északi, fekete-tengeri régiójában több szíriai személy valós értékénél drágábban próbált hozzájutni furgonokhoz, amelyeket később merényleteknél használtak volna fel Törökországban vagy Szíriában.

Titkosszolgálati aktákra hivatkozva a lap tudni véli, hogy Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője kiadott egy parancsot, amely szerint azok, akik nem tudják elérni Szíriát, engedély nélkül ott követhetnek el támadást, ahol éppen tartózkodnak, valamint merényleteiket olyanok ellen igyekezzenek elkövetni, akik nem muzulmánok vagy hitetlenek.

Az újság értékelése szerint az Iszlám Állam azért változtatott taktikáján, mivel az Egyesült Államok vezette terrorizmusellenes koalíciós erők fellépésének következtében területeket vesztett Szíriában.

A török hatóságok szerint ezt a szervezetet terheli a felelősség a január 12-én Isztambul óvárosában elkövetett öngyilkos merényletért, amelyben tíz turista vesztette életét. Valószínűleg az Iszlám Állam áll az októberi ankarai kettős merénylet mögött is, amely 103 ember életét oltotta ki.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com