Szuverenizmus-ellenes európai kampányt indított az olasz balközép új vezetője

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Váltásra szólított fel az olaszországi politikában és Európában az olasz sajtó hétfői beszámolója szerint Nicola Zingaretti, az olasz balközép Demokrata Párt (PD) új főtitkára, aki első számú ellenfélnek Matteo Salvinit, az olasz kormánypártok közé tartozó Liga vezetőjét tartja.Nicola Zingarettit a PD vasárnapi kongresszusán nevezték ki az ellenzéki párt főtitkárának. A párt elnökévé Paolo Gentiloni volt kormányfőt választották meg, aki egyben a PD következő miniszterelnök-jelöltje is lett. Ez az első alkalom, hogy a PD főtitkára lemondott a miniszterelnöki jelölésről a két tisztség különválasztásával.

    
Beiktatási beszédében Nicola Zingaretti kijelentette, "új pártra van szükség, mindent meg kell változtatnunk!" Hangsúlyozta, hogy a balközép politika középpontjába a társadalmi igazságosságot kell visszahelyezni.

Élesen bírálta az Öt Csillag Mozgalom (M5S) - Liga vezette római kormány munkáját. Az európai parlamenti választási kampányban is a szuverenizmus-ellenes politikai szövetséghez való csatlakozást szorgalmazta, és ezáltal a PD a görög kormányfő, Alekszisz Ciprasz és a francia elnök, Emmanuel Macron vezette erők képviselte "front" része lehet.


A beszámolók szerint a PD első számú politikai ellenfeleként Olaszországban és Európában Matteo Salvinit, a Liga vezetőjét jelölték meg. A PD bejelentette, hogy csatlakozik Romano Prodi volt olasz miniszterelnök, az Európai Bizottság volt elnökének kezdeményezéséhez, hogy március 21-én az olasz épületek ablakaiba akasszák ki az európai zászlót.
    

Nicola Zingaretti első útja a fasizmusellenes olasz ellenállás római emlékművéhez vezetett, ahol koszorút helyezett el. A PD-hez közel álló, balközép La Repubblica napilap kommentárja szerint Zingarettivel a párt ismét egységre talált, de ez önmagában kevés a PD politikai fennmaradásához. A balközépen az M5S-Liga kormány bukása segíthet, minél előbbi előrehozott választásokkal - állapította meg a La Repubblica.
    

A jobbközép Il Giornale szerint a PD egysége csak az európai választásokig tart, utána az olasz balközépben újrakezdődnek az ellentétek. Az 54 éves Nicola Zingaretti a 2016-ban megbukott kormányfő, Matteo Renzi helyét vette át a PD élén, miután Renzi 2018-ban lemondott pártvezetői tisztségéről. A PD szokása szerint Zingaretti március 4-én előválasztáson indult: ezen - a kongresszuson közölt adatok szerint - közel 1,6 millióan vettek részt, Nicola Zingaretti a szavazatok 66 százalékát szerezte meg.
   

Zingaretti az egykori Olasz Kommunista Párt (PCI) ifjúsági tagozatában kezdte politikai karrierjét, és az olasz baloldal és balközép összes átalakulását átélte a PCI megszűnésétől, a Romano Prodi vezette Olajfán és Unión át a PD megalakulásáig. 2008 óta Róma megye elnöke, majd 2013-tól Lazio tartomány elnöke volt. A PD a 2014-es olaszországi EP-választásokon 40,8 százalékos támogatottságot szerzett - akkor Matteo Renzi vezetésével. Jelenleg a PD 18,5 százalékon áll az olaszországi felmérésekben. Nicola Zingaretti a kisebb olasz baloldali pártok, az olasz EU-barát mozgalmak és civil listák támogatására számít. Nem titkolt célja, hogy a PD rövid időn belül megelőzze az M5S-t, amely jelenleg 21 százalék körüli támogatottsággal bír.
    

A tavaly március 4-i olasz parlamenti választásokon a PD több mint 2 millió szavazója átpártolt az M5S-hez. Most Nicola Zingaretti az azóta az M5S-ben csalódott választókat szeretné visszahódítani a balközép oldalára.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com