Tagadják a tálibok a tárgyalást

Politikai megbékélést próbál elérni az Egyesül Államok a tálibokkal, akik ezt tagadják - adta hírül a Reuters. 193217_galeria_afganisztanKét merénylet rázta meg tegnap Afganisztánt, amelyben tizenkilenc ember vesztette életét, és többen megsérültek.

A támadásért felelős tálibok elismerték, hogy nem volt konkrét célpontjuk, csak meg akarták mutatni, hogy védhetik akárhogy a városokat, őket akkor sem lehet megállítani.

Hamid Karzai afgán elnök mai nyilatkozatában elmondta, hogy habár Katarban az Egyesült Államok próbál politikai megbékélést kötni a lázadókkal, a két fél rettegésben tartja a lakosságot, hiszen azzal riogatják őket, hogyha 2014 végén kivonulnak a külföldi csapatok, akkor erőszakos merényletek sora vár Afganisztánra.

A tálibok szóvivője határozottan kijelentette, hogy nem tárgyalnak az amerikaikkal, és a két fél között nincs semmiféle előrelépés.
A két oldal először három éve kezdett tárgyalni, teljes titokban. A tárgyalásokat tavaly felfüggesztették, mert a tálibok szerint, az Egyesül Államok következetlenül, és homályosan nyilatkozott ezekkel kapcsolatban. Az USA akkor azt mondta, hogy ők továbbra is szeretnék a megbékélést, de ahhoz előbb a táliboknak az afgán kormánnyal kell megállapodnia.

Annyi bizonyos, hogy a kabuli kormány azon van, hogy a tálibok és az Egyesült Államok tárgyaljon egymással, és minél közelebb kerüljenek a megbékéléshez, még mielőtt az amerikai erők jövőre kivonulnának az országból.
Az afgán elnök hozzátette, amennyiben valamely külföldi alakulat maradna, az is megoldható, de csak akkor, ha elfogadják és tiszteletben tartják Afganisztán törvényeit, szabályait, szuverenitását.

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com