Támadás érte a gdanski zsinagógát a zsidó ünnepen, a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: A lengyel rendőrség őrizetbe vett pénteken egy 27 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy a legjelentősebb zsidó ünnep, a jóm-kipúr idején követ dobott be a gdanski zsinagóga ablakán. Az egyelőre ismeretlen indíttatású támadást Andrzej Duda államfő határozottan elítélte.Az eset szerda délután történt a balti-tengeri kikötőváros Wrzeszcz negyedében.

A kő a zsinagóga előszobájába vezető ablakot törte be, a helyiségben a jóm-kipúr záróimájára váró asszonyok ültek, senki sem sérült meg.

    
Az elkövetőt a köztéri biztonsági kamera rögzítette, a rendőrség a felvétel alapján indította el a nyomozást. Az őrizetbe vett 27 éves férfi egy Gdansk melletti településen él. Andrzej Duda pénteken, a nyugat-lengyelországi Gnieznóban egy konferencián felszólalva a gdanski támadás kapcsán kijelentette: ezt sokan antiszemita cselekedetnek nevezik majd, de számára egyértelmű barbárság, "mellyel soha nem szabad megbékélnünk". Fájdalmasnak találta, hogy erre éppen Lengyelországban került sor, "ahol évszázadokon át tisztelettel viszonyultak mások vallásához".
    

Csütörtökön a gdanski zsinagóga előtt a helyi önkormányzat kezdeményezésére több tucat ember gyűlt össze. A résztvevők, köztük Michal Schudrich lengyel főrabbi, elítélték a történteket. Leslaw Piszewski, a lengyelországi zsidó hitközségek szövetségének elnöke reményét fejezte ki, hogy egyszeri incidensről volt szó. "Gdanskban ilyen esemény utoljára 80 éve történt (...), Varsóban talán 30 évvel ezelőtt fordult elő ilyesmi" - emlékeztetett.
   

Jelen volt és szolidaritását fejezte ki a gdanski katolikus egyházmegye segédpüspöke, valamint a metodista egyház helyi lelkésze is. A varsói izraeli nagykövetség Twitter-bejegyzésében fájdalmasnak minősítette az esetet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com