Támogatási szerződéseket írt alá Simon Attila István közigazgatási államtitkár Kárpátalján

Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Négy kárpátaljai magyar civil szervezettel írt alá 21 millió Ft összegű támogatási szerződéseket szombaton Beregszászon Simon Attila István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) közigazgatási államtitkára, aki részt vett azon a rendezvényen is, amelyen 400 kárpátaljai magyar pedagógusnak adtak át anyaországi alapítványi ösztöndíjakat.Simon Attila IstvánSimon Attila István a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott aláírási ünnepségen elmondta, "az ukrán válságra és a kárpátaljai magyar gazdálkodók nehéz helyzetére való tekintettel az FM a forrásaihoz mérten jelentős, 21 millió Ft támogatásban részesít a mezőgazdaság és a falusi turizmus területén működő négy magyar civil szervezetet."

Hozzátette: a mostani támogatás – amelyhez a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet egymillió forinttal járult hozzá – jelzi, hogy a magyar kormány, s így az agrártárca is kiemelt jelentőségű területként kezeli Kárpátalját.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A közigazgatási államtitkár reményét fejezte ki, hogy a segítség 500–550 kárpátaljai magyar gazdálkodót juttat „túlélési esélyhez” a jelenlegi nehéz időszakban.

Kifejtette, bízik abban, hogy az első lépésnek szánt támogatásból megvalósuló programok sikeresek lesznek, és azt újabbak követhetik. A támogatásban részesült szervezetek – Pro Agricultura Carpatica Megyei Jótékonysági Alapítvány, Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége, Terra Dei Kárpátaljai Mezőgazdasági Szaktanácsadó Központ – Jótékonysági Alapítvány, Viski Zöld Falusi Turizmus Szövetség – vezetői elmondták, hogy a pénzt a gazdálkodók fejtrágyázásra, szabadföldi uborkatermesztésre és állattenyésztésre fordítják.

Az aláírás előtt Simon Attila István részt vett és beszédet mondott azon az ünnepi rendezvényen, amelyen a 2003-ban alakult Hármashatár Alapítvány által a kárpátaljai magyar szórványoktatás támogatása céljából 10 éve indított Zrínyi Ilona Ösztöndíjprogram keretében 400 pedagógusnak adtak át 40–40 ezer Ft összegű ösztöndíjat.

Az államtitkár, egyben az alapítvány egyik létrehozója és egykori kuratóriumi elnöke, az MTI érdeklődésére elmondta: a korábbinál is nagyobb jelentősége van jelenleg a magyar oktatás támogatásának a nehéz helyzetben lévő Kárpátalján.

„Magánszemélyek, vállalatok adományaiból és újabban a magyar kormány támogatásával eddig több mint ezer kárpátaljai magyar pedagógus részesült Zrínyi Ilona-ösztöndíjban. A program eddigi sikerességét látva a Bethlen Gábor Alap Zrt. idén 20 millió forinttal járult hozzá az ösztöndíjprogramhoz, aminek köszönhetően lehetővé vált, hogy 400 iskolai és óvodapedagógus részesüljön olyan támogatásban, amely számukra megfelel egy 13. fizetésnek” – fűzte hozzá.

A politikus emlékeztetett arra, hogy most különösen nagy jelentősége van a kárpátaljai magyar pedagógusok anyaországi támogatásának. Szerinte az anyagi segítségen túl ez erkölcsi támaszt is nyújt ahhoz, hogy a tanárok a szülőföldjükön maradjanak, és fenntartsák a közösség jövője szempontjából kulcsfontosságú magyar anyanyelvű oktatási rendszer működését.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

http://ujhazak.com