Támogatja a Szputnyik V-t három keletnémet tartományi kormányfő

Támogatja az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett Szputnyik V orosz oltóanyag európai uniós alkalmazását három keletnémet tartományi miniszterelnök a Berliner Morgenpost című német lap csütörtöki összeállítása szerint.Bodo Ramelow türingiai kormányfő a lapnak elmondta, régóta úgy érzi, hogy a szövetségi kormánynak több erőfeszítést kellene tennie "alternatív vakcinák" engedélyeztetéséért. Az AstraZeneca-féle oltóanyag körüli bizonytalanság veszélyezteti az oltási kampányt, ezért "fontos, hogy végre nagyobb erővel dolgozzanak a Szputnyik V témáján" - mondta.

    
Hozzátette: hetek óta hallani, hogy az Európai Gyógyszerügynökségnél (EMA) nincs meg az összes dokumentum az engedélyeztetéshez. Ha ez valóban így van, sürgősen tisztázni kell az ügyet Oroszországgal - mondta az egykori Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) utódszervezete és nyugati baloldali csoportok egyesülésével létrejött Baloldal (Die Linke) politikusa.
   

Bodo Ramelow "keletnémet kollégái is erősen rokonszenveznek az orosz oltóanyaggal" - írta a Berliner Morgenpost. Idézték a Türingiával szomszédos Szászország tartomány kormányfőjét, Michael Kretschmert, aki hangsúlyozta: "szemernyit sem kételkedik" abban, hogy az orosz tudomány képes hatékony oltóanyag előállítására. Ugyanakkor a szer alkalmazásához be kell várni az EMA engedélyét - mondta a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa.
    

Ugyanígy ítéli meg a helyzetet az ugyancsak szomszédos Szász-Anhalt tartomány szintén CDU-s miniszterelnöke, Reiner Haseloff, aki kiemelte, hogy "a koronavírus elleni küzdelemben szívesen fogadunk minden oltóanyagot, amely biztonságos és hatásos". Ugyanakkor Michael Kretschmer szerint kétséges, hogy lehet-e megfelelő mennyiségben beszerezni az orosz termékből. Mint mondta, Oroszország "a kapacitásokat tekintve nincs abban a helyzetben, hogy rövid időn belül leszállítson 100 vagy 200 millió adagot".
    

A Berliner Morgenpost rámutatott: a termék külföldi értékesítésével foglalkozó orosz állami befektetési alap (RDIF) azzal a megkötéssel helyezte kilátásba 100 millió adag második negyedévi exportját, hogy addigra teljesíteni kell a hazai oltási kampány nagy részét, és a 144 milliós Oroszországban még csak 8,5 millió embert oltottak be.
    

Mint írták, a moszkvai vezetés is elismerte, hogy nincs elegendő kapacitás, és ezért külföldön is be kell indítani a gyártást. Németországi termelésről is tárgyalnak, az oltóanyagot az IDT Biologika nevű társaság állíthatja elő, amely a szász-anhalti Dessauban működtet oltóanyaggyártó üzemet. A CDU egyik vezető egészségügyi szakpolitikusa, Peter Liese európai parlamenti (EP-) képviselő szerint az oroszországi oltási kampány üteme alapján a szérum valószínűleg csak az év második felében kerülhet nagyobb mennyiségben az EU-s piacra. Akkor pedig "már biztosan nem lesz szükség a Szputnyik V-re".
    

Ezzel számol a szövetségi kormány is, Berlin szerint lesz elegendő más oltóanyag, mire esedékessé válhat az orosz oltóanyag beszerzése - írta a Berliner Morgenpost.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com