Tánczos Barna: egyre több román is Kelemen Hunort támogatja

Egyre több román mondja azt, hogy Kelemen Hunor a legjobb jelölt, az ellenfelek is egyre több elemet vesznek át a programjából. Épp ezért lát esélyt a román parlamentbe való bejutásra Tánczos Barna, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátorjelöltje, volt környezetvédelmi miniszter.A politikus az M1 aktuális csatornán szerdán elmondta, racionális, józan ésszel gondolkodó közösség a magyar, a magyar pártok egy listával indulnak, és Kelemen Hunor államelnökjelölt programjából egyre több programpontot vesznek át az ellenfelei is. Így szerinte van esély bejutni a parlamentbe, "miért ne a kormányba is" - fogalmazott.

Emlékeztetett, a június 9-i választáson olyan sok szavazatot hozott az erdélyi magyarság, "amire az elmúlt 20 évben nem volt példa", ezt szeretnék megismételni.
Kifejtette, az RMDSZ a józan ész programját hirdeti.

Kelemen Hunor több román közvéleményformáló szerint is a legjobb jelölt, ám még most sem sikerült levetkőzni a "jó srác, kár, hogy magyar" mentalitást - fogalmazott.

Csak neki vannak családközpontú üzenetei, ő gondolkodik közpolitikákban, foglalkozik az oktatás és az egészségügy kérdésével, a román kis- és középvállalatokat helyezné előtérbe a multinacionális cégekkel szemben, és az ő javaslatai csökkentenék a bürokráciát és állítanák meg a nem csak a magyarokat érintő népességcsökkenést. "Büszkék lehetünk a magyar jelöltre" - húzta alá Tánczos Barna.

Hozzátette, ezért lenne szükség több tízezer román szavazatra is, "hogy ne ürüljön ki az ország". Kérte, hogy a külföldön élők is "szánják rá azt a néhány órát" a szavazásra. Közölte, bizonyították már azt is, hogy nemcsak a jelöltjeik, hanem a minisztereik is jobbak a románoknál. Példaként említette, hogy az ő minisztersége idején sikerült csökkenteni a Tiszán Magyarországra jutó szemét mennyiségét, és akkor vezették be a betétdíjat.

Azt is megjegyezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szavait idézve, hogy Magyarország és Románia között is akkor jók a diplomáciai kapcsolatok, amikor az RMDSZ kormányközelben van. A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a szenátorjelölt úgy fogalmazott, "most tényleg áll a bál Romániában", 13 elnökjelölt van, és "nem lehet kitalálni, ki jut be az elnökválasztás második fordulójába".

Szólt arról, hogy jó eséllyel bejut a választás második fordulójába a nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), és a belőlük kivált másik szélsőséges, magyarellenes alakulat is. Tánczos Barna a tervezett román megyeátszervezésről szólva elmondta, a románok kifogyhatatlanok a magyarokat sújtó ötletekből; az elképzelés nyomán nem maradna magyar többségű megye, veszélybe kerülne a magyar nyelvhasználat és az eddigi fejlesztések. Közölte, az önkormányzatiságban van a magyarok ereje, amely nagyon zavarja a szélsőségeseket.

"Erdély és Székelyföld senkinek nem fontos, csak az RMDSZ-nek" - közölte. A politikus reményét fejezte ki, hogy ahogy 35 éve mindig, most is sikerül bizonyítani, hogy együtt, közösségben maradtak a magyarok, hogy így erősek tudnak lenni, "és akkor nincs akkora veszélyben az erdélyi magyarság". Romániában november 24-én tartják az államfőválasztás első fordulóját, december 1-jén pedig a parlamenti választást.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com