Tárgyalóasztalhoz ült a török és az orosz külügyminiszter

Tárgyalóasztalhoz ült csütörtökön Belgrádban Szergej Lavrov orosz és Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter.

A két politikus az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Miniszteri Tanácsának kétnapos konferenciája mentén tartott kétoldalú megbeszélést.

ebesz

Ez volt az első hivatalos találkozó azt követően, hogy a török légierő november 24-én lelőtt egy orosz vadászbombázót a szíriai-török határ térségében. Az utóbbi ötven évben ez volt az első alkalom, hogy egy NATO-tag ország orosz gépet lőtt le, ami Moszkva éles bírálatát váltotta ki.

Szergej Lavrov a találkozó előtt kijelentette: Moszkva kíváncsi a török álláspontra, és sajnálatosnak tartaná, ha a török fél semmi újat nem mondana, hiszen Ankara kezdeményezte a találkozót.

A megbeszélést követően egyik fél sem közölt részleteket, a konferencián tartott beszédében - amelyre a találkozó után került sor - viszont a török külügyminiszter azt mondta: a vadászgép lelövését nem szabad összemosni a terrorizmus elleni harccal, illetve nem szabad politikai célokra használni.

Orosz és török újságírók szerint a kétoldalú találkozón feltehetően az hangzott el, amit Ahmet Davutoglu török kormányfő mondott csütörtökön Bakuban, azaz hogy Ankara kész megosztani adatait Moszkvával a lelőtt orosz vadászbombázó ügyében.

Davutoglu úgy fogalmazott: "Törökország bármely témát illetően kész a párbeszédre Oroszországgal, még akkor is, ha a vélemények eltérnek. Nem hisszük, hogy gazdasági szankciókkal politikai kérdéseket lehet megoldani".

Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn elutasította, hogy a párizsi klímakonferencia mentén tárgyalóasztalhoz üljön török kollégájával, Recep Tayyip Erdogannal.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

http://ujhazak.com