Tartományi választásokat tartanak Andalúziában

Megkezdődtek a tartományi választások Andalúziában vasárnap reggel, amelynek tétje, hogy leváltják-e a Spanyolország legnépesebb tartományát 33 éve kormányzó szocialista pártot (PSOE).

A mintegy 6,5 millió választásra jogosult este nyolc óráig adhatja le szavazatát, hogy megválassza a helyi parlament tagjait.

an

Az andalúziai voksolást tekintik az idei választási év "nyitányának" Spanyolországban, ahol május 24-én egyszerre 13 tartományban rendeznek helyhatósági, év végén pedig parlamenti választásokat.

Épp ezért már a 15 napos választási kampányt is rendkívüli figyelem kísérte a dél-európai országban.

Elemzők szerint az már jól látható, hogy véget ért a szocialisták (PSOE) és a jelenleg hatalmon lévő, konzervatív Néppárt (PP) uralta kétpárti politika, nemcsak ebben a tartományban, hanem országos szinten is.

Az egyik nagy kérdés, hogy milyen arányban alakulnak át a politikai erőviszonyok Spanyolországban, és a várakozások szerint az andalúziai választás erre is választ adhat.

A közvélemény-kutatások szocialista győzelmet jósolnak, amely azonban nem lesz elég az abszolút többség megszerzéséhez az andalúziai parlamentben.

A felmérések szerint az újonnan alakult radikális baloldali Podemos, és az országos politikában szintén újonc, magát középpártként definiáló katalán Ciudadanos is bejuthat a törvényhozásba, ráadásul nem is kevés képviselővel. A két új párt szerepe így felértékelődhet, ők lehetnek a mérleg nyelve egy esetleges koalíció megalakulásánál.

A szavazás előzetes eredményeit este 10 óra körül teszik közzé, a végeredményre azonban még várni kell, amíg a jövő héten beérkeznek a külföldön leadott voksok is.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com