Távozik pártjából a német AfD egyik társelnöke

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti: Kilép pártjából a német szövetségi parlament (Bundestag) ellenzéki oldalához tartozó Alternatíva Németországnak (AfD) egyik társelnöke, Jörg Meuthen - jelentette be a politikus pénteken.A CDU/CSU jobbközép pártszövetségtől jobbra álló párt egyes részei "nem a szabadságon alapuló demokratikus berendezkedés talaján állnak" - indokolta döntését Jörg Meuthen az ARD országos köztelevíziónak. Elmondta, hogy vereséget szenvedett az A szárny (Der Flügel) nevű - törekvései miatt a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) megfigyelése alá vont, és hivatalosan feloszlatott - platformmal folytatott harcban, és így kudarcot vallott pártvezetőként.
    

Hozzátette, hogy "a párt szíve nagyon a jobbszél felé húz", egyértelműen totalitárius vonásokat vett fel, és a koronavírus-járvány óta a szektásodás jelei is megmutatkoznak. Az AfD-nek így már nincs jövője az országos politikában, legfeljebb keletnémet - az egykori NDK területén működő - regionális pártként maradhat fenn - mondta Jörg Meuthen, aki 2015-ben szerezte meg a két társelnöki tisztség egyikét. Hozzátette, hogy európai parlamenti képviselői mandátumát megtartja.
   

Jörg Meuthen közgazdász, egyetemi oktató, a 2013-ban alapított párt első korszakának meghatározó politikusa. Az AfD akkor elsősorban az euróövezeti államadósság-válság kezelésének bírálatára épített, majd 2015-től - az európai migrációs válság elmélyülésével - a szövetségi kormány menekültügyi politikájának igen erőteljes bírálatára összpontosított. Ebben az időszakban erősödött meg a Der Flügel platform. A párt leginkább a volt NDK területén fekvő tartományokban lett népszerű, és 2017-ben bejutott a Bundestagba.
    

Jörg Meuthen a párt irányvonaláról folytatott belső vitában, hatalmi harcban mérsékelt, polgári konzervatív politikát sürgetett. A 2020-as kongresszuson például társelnöki beszámolójában kifejtette, hogy meggyőződése szerint nem az addigi "goromba, agresszív és fékevesztett" fellépés erősítése hozza meg az újabb választási sikereket. Kifejtette, hogy nagyobb fegyelmezettségre és visszafogottabb politizálásra van szükség.
    

A párt az utóbbi két évben a koronavírus-járvány kormányzati kezelésének bírálatára helyezte a hangsúlyt, ellenzi a többi között a járványügyi korlátozásokat és a tervezett oltási kötelezettséget. A 2021-es Bundestag-választáson gyengült, a szavazatok 10,3 százalékát gyűjtötte össze, szemben a négy évvel korábbi 12,6 százalékkal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com