Telefonon egyeztettek a kínai és amerikai kereskedelmi tárgyalók

Telefonon egyeztettek egymással Kína és az Egyesült Államok kereskedelmi ügyekben illetékes főképviselői - erősítette meg szűkszavú nyilatkozatában a kínai kereskedelmi minisztérium szerdán.Kína részéről Liu Ho miniszterelnök-helyettes és Csung San kereskedelmi miniszter, amerikai oldalról pedig Robert Lighthizer kereskedelmi főtárgyaló és Steven Mnuchin pénzügyminiszter vett részt a kedd este folytatott telefonos beszélgetésben.

   
A pekingi tájékoztatás szerint a felek a Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök június végén tartott személyes tanácskozásán született megállapodásnak megfelelően gazdasági és kereskedelmi kérdéseket vitattak meg. Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági főtanácsadója "konstruktívnak" nevezte az egyeztetést, amelyen - elmondása szerint - a személyes találkozó lehetőségéről is beszéltek. Ugyanakkor óvatosságra intett egy kereskedelmi megállapodás tető alá hozásának esélyét illetően.
   

"Nincsenek csodák" - fogalmazott újságíróknak nyilatkozva Washingtonban, és hozzátette: reméli, hogy onnan fogják tudni folytatni a tárgyalásokat, ahol legutóbb abbamaradtak. Keng Suang kínai külügyi szóvivő szerdán nem kommentálta Kudlow nyilatkozatát, és a telefonbeszélgetésről sem árult el több részletet.
   

A június végén Oszakában tartott tanácskozáson Donald Trump beleegyezett, hogy felfüggeszti a fennmaradó 300 milliárd dollár értékű kínai importcikkre tervezett pótvámok kivetését annak érdekben, hogy a kereskedelmi tárgyalások ismét folytatódhassanak. Az amerikai elnök emellett a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalattal szembeni szankciók enyhítését is kilátásba helyezte. Kína cserébe amerikai mezőgazdasági termékek nagyobb mennyiségű beszerzését ajánlotta fel.
    

A világ két legnagyobb gazdasága között folyó kereskedelmi tárgyalások május elején szakadtak meg, miután amerikai vezetők azzal vádolták Kínát, hogy visszalépett korábban vállalt kötelezettségei egy részétől, amelyek már bekerültek a megállapodás csaknem teljesen kész szövegtervezetébe. Kínai oldalról ezt cáfolták, és Washingtont tették felelőssé a túlzott nyomásgyakorlást hangsúlyozva.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com