Terroristák családtagjaira és terrortevékenységgel vádolt kiskorúakra vonatkozó törvényeket fogadott el az izraeli parlament

Az izraeli parlament (kneszet) terroristák családtagjait kitoloncolását lehetővé tévő és 14 év alatti, gyilkos terrortevékenységgel vádolt gyermekeket börtönnel fenyegető törvényeket fogadott el szerda éjszaka.A második és harmadik olvasatban is megszavazott törvényjavaslat szerint a belügyminiszternek jogában áll legfeljebb húsz évre a Gázai övezetbe vagy más célállomásra kitoloncoltatni Izraelből a terroristák hozzátartozóit. Az indítványt a 120 képviselőből 61 támogatta, és 41 ellenezte.

A jobboldali, kormányzó Likud egyik képviselője által benyújtott javaslat szerint az izraeli állampolgárokat 7 és 15 év közötti időtartamra, az izraeli állampolgársággal nem rendelkezőket pedig legalább 10, de legfeljebb 20 évre távolíthatják el, amennyiben megállapítják, hogy "előre tudott családtagja tervéről, és nem tett meg minden szükséges erőfeszítést a megakadályozására", vagy "ha a terrorcselekmény támogatását vagy azzal való azonosulását fejezte ki, vagy dicsérő, együttérző vagy bátorító szavakat tett közzé róla".

A törvény főleg a terroristák szüleire, testvéreire, gyermekeire és házastársára vonatkozik. A rendőrséget hatalmazták fel a kitoloncolás végrehajtására, "beleértve a belépésre bárhová, bárki eltávolítására és ésszerű erőszak alkalmazására”. A másik elfogadott, ideiglenes, öt évre szóló jogszabály lehetővé teszi a terrorista tevékenység részeként elkövetett emberölés bűntette miatt elítélt, 12 évnél idősebb gyermekek bebörtönzését.

Izraelben a büntethetőség alsó korhatára 12 év, de eddig csak a 14 év felettieket lehetett börtönbüntetésre ítélni. A Kínzásellenes Bizottság nevű civil szervezet közölte, hogy a törvényjavaslat megfosztja a kiskorúakat a letartóztatásokkal kapcsolatos azon védelemtől, melyet az ifjúsági törvény biztosít számukra.

A szervezet a szavazás előtt eljuttatta véleményét a képviselőkhöz, melyben leszögezte, hogy az új jogszabály sérti a többi között azt a jogot, miszerint tilos nyilvános helyen megbilincselni a gyermekeket, 12 órán belül bíró elé kell állítani őket, külön kell fogva tartani őket, és meg kell hívni tárgyalásukra a szülőt vagy rokonukat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

50 millió dolláros kártérítést kap a férfi, akinek ölébe borult a forró tea a Starbucksban

50 millió dolláros kártérítést kap a férfi, akinek ölébe borult a forró tea a Starbucksban

Súlyos égési sérüléseket szenvedett Michael Garcia.

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

A bajor főváros rendőrsége kiadta a december 19-ei belvárosi ékszerrablás videójából kikockázott fotókat, elsősorban a maszkot nem viselő, 45 év körüli férfiét, a megtalálásához ugyanis a lakosság segítségét kérik.

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Donald Eugene Fields (60) már nem tartozik az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tíz legkeresettebb bűnözője közé.

Lecsaptak a börtönmaffiára

Lecsaptak a börtönmaffiára

San Diego megyében fél éven át tartó, fedett akció zárult elfogásokkal, és még börtönökben is voltak letartóztatások, mert az ügyben érintett alvilági szervezet onnan szervezkedik.

Nem látni a drogtól a rendőrt

Nem látni a drogtól a rendőrt

A torontói rendőrség történetének legnagyobb kábítószerfogásával zárult a Project Castillo, amelyet augusztusban indítottak egy drogcsempész- és terjesztőhálózat felszámolására.

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Szilveszter napján különös szöveges üzenetet kapott a floridai Bay megyei seriffhivatal egyik rendőre.

Kémény legény

Kémény legény

A Massachusetts állam déli partján fekvő Fall River egyik társasházi lakásában rendőrségi felügyelettel kellett elbontani egy kéményt, ugyanis beleszorult egy drogdíler. Robert Laglias (34) azon keresztül szeretett volna elmenekülni.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

http://ujhazak.com