Terrorizmus - Merényletre készülhetett a Berlinben őrizetbe vett szíriai férfi

A német hatóságok gyanúja szerint merényletet tervezhetett, és az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet tagja lehet az a szíriai férfi, akit szerdán késő este őrizetbe vettek Berlinben - jelentette a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) német regionális közszolgálati médiatársaság.

Az RBB biztonsági körökből származó értesülései szerint a 27 éves férfi menedékkérőként érkezett Németországba tavaly. A német hatóságok hétfőn információkat kaptak róla egy külföldi hírszerző szolgálattól, és azért döntöttek őrizetbe vételéről, mert úgy ítélték meg, hogy hamarosan végrehajthatja a tervezett támadást.

rbb_media_pantone

Robbanószert nem találtak lakásában, és egyelőre nem világos, hogy mennyire volt kiforrott a merénylet terve. Arra utaló jelek sincsenek, hogy a gyanúsított egy terrorista sejt tagja lett volna.

A nyomozást magához vonta a súlyos, állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség. Csütörtökön döntenek arról, hogy kezdeményezik-e előzetes letartóztatásba helyezését. Az RBB szerint nem biztos, hogy sikerül elegendő bizonyítékot összegyűjteni ehhez.

A Die Welt című lap szerint a berlini rendőrség, a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal irányítása mellett, hosszabb ideje megfigyelte a gyanúsítottat egy feltételezett német bűntársával együtt.

A hatóságok egyelőre kevés információt osztottak meg a nyilvánossággal hivatalosan. Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter csütörtökön kiadott rövid sajtónyilatkozata szerint a gyanúsított huzamosabb ideje "a biztonsági szervek figyelmének középpontjában volt". A miniszter kiemelte, hogy fontos ügyről van szó, és "nagyon jó, hogy ezt az embert kivonták a forgalomból".

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com