Texas kormányzója: folytatják az illegálisan érkező migránsok letartóztatását a szövetségi kormánnyal zajló jogvita közepette

Texas folytatja a szigorú intézkedéseket a határsértőkkel szemben, köztük a Mexikó felől illegálisan érkezők letartóztatását - jelentette ki Greg Abbott, a szövetségi állam kormányzója szerdán.Az Egyesült Államok déli határállamának vezető tisztségviselője azt követően nyilatkozott, hogy kedden az amerikai Legfelsőbb Bíróság engedélyezte az új texasi közbiztonsági törvény alkalmazását azt visszautalva egy fellebbezési bíróság döntési körébe, ami néhány órával később ismét felfüggesztette a vitatott jogszabály alkalmazhatóságát.
    

A Texas által tavaly év végén elfogadott - a kormányzó által aláírt - törvény széles felhatalmazást ad a szövetségi állam hatóságainak, hogy letartóztassák az állam területére illegálisan érkezőket. A Biden-kormányzat a jogszabály ellen januárban pert indított azzal a kifogással, hogy Texas szövetségi hatáskört próbál magához vonni, ugyanis az Egyesült Államok határának őrizete a központi kormány felelőssége.
    

Texas ugyanakkor arra hivatkozik, hogy a Biden-kormányzat és a szövetségi határőrség elmulasztotta kötelességét az ország határának megvédésére, ezért hozott saját hatáskörben törvényt a közbiztonság érdekében. A washingtoni kerületi bíróság szerdán hallgatta meg Texas és a szövetségi kormány érveit a törvény körüli jogvitában.
    

Greg Abbott kormányzó szerdán azt is kijelentette, hogy Texasnak nincs szüksége az új törvény felhatalmazására, hogy hatóságai őrizetbe vegyenek illegálisan érkezett bevándorlókat, és azt hangoztatta, hogy állama folytatja a különböző akadályok kialakítását a határon, ide értve a folyami úszó bójasort és a kerítést. Az állam közbiztonsági hivatala szerdán közölte, hogy egyetlen nap alatt 17 olyan migránst vett őrizetbe, aki illetéktelenül magánterületre lépett.
    

Texas intézkedéseit élesen bírálta szerdán Manuel Lopez Obrador mexikói elnök, aki kijelentette, hogy szeretné világossá tenni, országa senkit nem fogad vissza a texasi kormány által kiutasítottak közül. Az államfő sajtótájékoztatóján a vitatott törvényt drákóinak nevezte, és embertelennek, keresztényellenesnek, valamint igazságtalannak minősítette, ami megsérti a nemzetközi jogot és az emberi együttélés szabályait.
   

A Fehér Ház szóvivője kedden hasonló érvekkel utasította el a Texas republikánus politikai vezetése által hozott jogszabályt. Texas a rekordszámú illegális határátlépés miatt még decemberben egyoldalúan lépett, akadályokat állított fel, és saját kezébe vette a határvédelmet a migrációnak leginkább kitett határszakaszon, Eagle Pass városánál, gyakorlatilag kivette a szövetségi határőrség kezéből a határ védelmének lehetőségét. A szövetségi kormány tiltakozott a lépés ellen, de a terület változatlanul a texasi hatóságok őrizete alatt áll. Az adatok szerint a területen drasztikusan visszaesett az illegális határátlépések száma.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com