The Guardian: éveken át dolgozott egy feltételezett orosz kém a moszkvai amerikai nagykövetségen

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Több mint tíz éven át dolgozott észrevétlenül egy feltételezett orosz kém az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségén a The Guardian értesülése szerint.A brit lap csütörtök éjjel közzétett információi szerint az orosz állampolgárságú nőt a többek között az amerikai elnök védelmét is ellátó Secret Service biztonsági szolgálat vette fel, és hozzáférése volt olyan szoftverekhez, amelyek révén rendkívül bizalmas dokumentumokba, mások mellett az elnök és az alelnök napirendjébe nyerhetett betekintést.

    
A nő először 2016-ban vált gyanússá, amikor az amerikai külügyminisztérium biztonsági szolgálatának (RSO) egyik rutinellenőrzése során kiderült, hogy engedély nélkül rendszeresen találkozik az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) tagjaival. Az RSO 2017 januárjában "fújt riadót", a Secret Service azonban nem indított kiterjedt vizsgálatot, inkább néhány hónappal később csendben elbocsátották a nőt, épp mielőtt 2017 júliusában elmozdították az 1200 fős moszkvai amerikai diplomáciai kontingens 750 tagját az amerikai-orosz feszültségek maitt.
    

A lap úgy tudja, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) is vizsgálódni kezdett, de mindenki azt várta, hogy a Secret Service deríti fel az ügyet. A The Guardiannek egy titkosszolgálati forrás azt mondta, a Secret Service ehelyett megpróbálta eltussolni az ügyet azzal, hogy menesztette a nőt. A biztonsági szolgálat nem indított belső vizsgálatot a kém által okozott károk és annak felmérésére, hogy esetleg beszervezett-e másokat az információszerzés érdekében - tette hozzá a forrás, megjegyezve, hogy csak egy független forrás alapos vizsgálata deríthetne fényt arra, mekkora kár keletkezett.
    

A brit lap megkereste a Secret Service-t, amely nem tagadta, hogy lehetséges orosz ügynökként tartották számon a nőt, a The Guardian szerint a szervezett azonban igyekezett jelentékteleníteni a szerepét. Az amerikai külügyminisztérium közölte, nem kommentálja az ehhez hasonló ügyeket. A lap tudja, ki a nő,  és ismeri korábbi beosztását is, Őt is keresték e-mailen, de nem válaszolt.
    

A The Guardian értesülései szerint a lehetséges biztonsági résről nem értesítették az amerikai törvényhozás hírszerzési bizottságát, sem a képviselőházban, sem a szenátusban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

http://ujhazak.com