Theresa May: a vezetőváltás leállíthatja a Brexit-folyamatot

Theresa May brit miniszterelnök szerint ha a kormányzó Konzervatív Párt élén vezetőváltás történne, az késleltethetné, vagy akár le is állíthatná a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát.May szerda délelőtt olvasta fel rövid sajtónyilatkozatát Downing Street-i hivatala előtt, nem sokkal azután, hogy a Konzervatív Párt illetékes bizottságának vezetője bejelentette: összegyűlt a kormányfő elleni bizalmi szavazás kiírásához szükséges számú képviselői beadvány.

    
A bejelentés utáni nyilatkozatában Theresa May hangsúlyozta: ha most vezetőváltási folyamat kezdődik, az új konzervatív vezetőt nem sikerülne megválasztani a Brexit-megállapodás elfogadására megszabott január 21-i határidőig, és az új vezetőnek nem lenne ideje a megállapodás egyelőre uniós részről elutasított újratárgyalására sem a kilépés március 29-i időpontjáig.
    

May szerint ebben a helyzetben az új konzervatív vezető első feladata a Lisszaboni Szerződés 50. cikke által meghatározott kilépési határidő kiterjesztése, vagy a cikkely aktiválásáról hozott döntés visszavonása lenne. May aláhúzta: készen áll, hogy a rábízott feladatot elvégezze, és minden erejével küzdeni fog, hogy megőrizze pozícióját.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com