Theresa May: "nagyon jó kereskedelmi megállapodásra számítok az EU-val" (2.rész)

A BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában a kormányfőt kérdezték arról is, hogy miként vélekedik azokról a kijelentésekről, amelyeket Donald Trump amerikai elnök korábban a nőkről tett.

Theresa May közölte: "félelem nélkül" meg fogja mondani az amerikai elnöknek, ha valamit elfogadhatatlannak talál. Az EU-val folytatandó kilépési tárgyalásokról szólva Theresa May azt mondta: mindenképpen arra számít, hogy London nagyon jó kereskedelmi egyezségre jut majd az unióval, mindenekelőtt azért, mert ez lenne a jó megoldás az Európai Unió számára is.



Hozzátette: olyan megállapodásra törekszik, amely a lehetséges legnagyobb mértékű hozzáférést biztosítja a brit áru- és szolgáltatásexportőr cégeknek az unió egységes belső piacához, és lehetővé teszi azt is, hogy a brit vállalatok közvetlenül tevékenykedhessenek ezen a piacon.

May a hét elején, a brit kormány Brexit-tárgyalási célkitűzéseit ismertető beszédében kizárta annak lehetőségét, hogy Nagy-Britannia az EU egységes belső piacának tagja maradjon uniós tagságának megszűnése után.

A brit miniszterelnök érvelése szerint ugyanis ehhez Nagy-Britanniának olyan feltételeket kellene teljesítenie, mintha nem is lépett volna ki az EU-ból. A beszédben Theresa May hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy London átfogó szabadkereskedelmi megállapodást kíván elérni az EU-val a kilépési tárgyalásokon.
A vasárnapi BBC-műsorban a brit kormányfő ugyanakkor leszögezte, hogy rossz megállapodást nem fog aláírni az EU-val. A szabadkereskedelmi megállapodás lehetséges alternatíváira vonatkozó kérdésre May részletek nélkül csak annyit mondott, hogy a brit kormány valóban tanulmányoz alternatív lehetőségeket, azzal a céllal, hogy a brit gazdaság megőrizhesse versenyképességét.

Theresa May a hét elején mondott beszédében is kitért arra a lehetőségre, hogy esetleg nem születik kereskedelmi megállapodás az EU-val. Ebben az esetben szavai szerint a brit kormánynak jogában áll majd versenyképes adókulcsokat megállapítani, és olyan egyéb szakpolitikai intézkedéseket hozni, amelyekkel Nagy-Britanniába lehet csábítani a világ legnagyobb befektetési társaságait.

A vasárnapi BBC-műsorban May nem válaszolt érdemben arra a felvetésre, hogy egyes értelmezések szerint a brit kormány ezzel adóparadicsommá alakítaná át Nagy-Britanniát. A kormányfő megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, hogy a jövő héten az Egyesült Államokban utazik, és pénteken találkozik az amerikai elnökkel a Fehér Házban.

Arra a kérdésre, hogy a megbszéléseken felveti-e Trump sokat bírált kijelentéseit a nőkről, Theresa May felidézte, hogy ő már korábban is nyilvánosan elfogadhatatlannak minősítette az amerikai elnök "egyes megnyilvánulásait", és ezután sem fél majd megmondani Trumpnak, ha valamint elfogadhatatlannak talál. Erre éppen a két ország különleges kapcsolatrendszere ad lehetőséget - tette hozzá. Trump beiktatási beszédéről, amelynek visszatérő eleme volt az "America first" - Amerika mindenekelőtt - jelszó, a brit kormányfő azt mondta: a világ bármely kormánya, így a brit kormány is arra törekszik, hogy politikájában saját országának érdekeit helyezze előtérbe.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com