Tiltakozást váltott ki Romániában a Mi Hazánk Mozgalom politikusának kijelentése

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Tiltakozást váltott ki Romániában a Mi Hazánk Mozgalom Nemzetpolitikai Kabinetjét vezető Bartha Barnának egy erdélyi magyar újságíró meggyilkolására utaló kijelentése.Amint a Transtelex.ro portál szerdán közölte, Bartha Barna a Mi Hazánk Mozgalom székelyföldi szervezetépítő turnéjának sepsiszentgyörgyi helyszínén október 30-án egy erdélyi magyar újságírót megnevezve azt mondta: "Ha az ilyeneket a magyarok nem tudják felakasztani, maguk közül nem tudják kiiktatni, akkor nem csoda, hogy oda jutunk, ahol tartunk". A politikus a találkozón antiszemita és romaellenes kijelentéseket is tett.
    

A portál a későbbi reagálásokban már pontosította is, hogy Parászka Borókára, a közszolgálati Marosvásárhelyi Rádió újságírójára vonatkozott a kijelentés. A Magyar Újságírók Erdélyi Egyesületének (MÚRE) igazgatótanácsa és becsületbírósága az egyesület honlapján pénteken közölt állásfoglalásban ítélte el a politikus megnyilvánulását. A MÚRE úgy vélte: a kijelentés példátlanul súlyos az erdélyi magyar közbeszédben.
    

A gyűlöletbeszéd minden formáját elítélve, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete elhatárolódik az elhangzottaktól. A fizikai erőszak minden formája mellett a szóbeli megfélemlítést is elutasítjuk. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) éppen ezekben a napokban szólította fel világszerte a hatóságokat az újságírók elleni bűncselekmények megfelelő kivizsgálására és elítélésére.    Erőszakmentes közbeszédet Erdélyben, a politikában és a médiában egyaránt!" - áll a MÚRE állásfoglalásában.
    

A közszolgálati Román Rádiótársaság (SRR) elnök-vezérigazgatója, Razvan Ioan Dinca szintén állást foglalt az ügyben. A rádió honlapján pénteken közzétett állásfoglaláshoz a SRR teljes igazgatótanácsa csatlakozott. Az állásfoglalásban a demokrácia alapértékei és a jogállamiság elleni súlyos támadásként értékelték a politikus kijelentéseit, amelyek között azt is felidézték, hogy " folyamatban van a székelység és a magyarság elcigányosodása".
    

"A faji tisztaságot sürgető nyilatkozatoknak nincsen helyük a demokratikus és toleráns Romániában. A SRR határozottan elítél ezekben a nehéz időkben minden szélsőséges manipulatív megnyilvánulást, amely erőszakra uszít" - áll az állásfoglalásban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com