Timosenko kész koalícióra lépni az új elnök pártjával

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: A Haza (Batykivscsina) párt kész koalícióra lépni a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája (Szluha Narodu) párttal a július 21-i előrehozott választások nyomán megalakuló új parlamentben - jelentette be Julija Timosenko volt miniszterelnök, pártja hétfőn Kijevben tartott kongresszusán."Csapatunk kész erős koalíciót alkotni az új államfővel. Készen állunk arra, hogy egy erős cselekvési tervet ajánljunk. Szeretnénk egy új kurzust megvalósítani" - hangoztatta Timosenko. Kifejtette, hogy kész cselekvési tervük van a kormányzás első száz napjára, amely időszak alatt kézzelfogható eredményeket tervez felmutatni.

Hozzátette, hogy nemcsak az elnök pártjával, hanem minden demokratikus erővel készek együttműködni ennek a programnak a megvalósítása érdekében. Az elsőrendű feladatok között nevezte meg a lakossági rezsicsökkentést, a nyugdíjemelést és a gazdaság helyzetének javítását, valamint az egészségügyi reform felülvizsgálatát.

    
Hangsúlyozta továbbá valamennyi orosz fogságban lévő ukrán politikai és hadifogoly kiszabadításának fontosságát, valamint azt, hogy béketárgyalásokat kell folytatni a donyec-medencei konfliktus rendezéséről, de "kapituláció" és az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félsziget feladása nélkül. A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) május 26. és június 7. között végzett felmérésének hétfőn közzétett eredménye szerint továbbra is nagy előnnyel vezeti a pártok népszerűségi listáját Zelenszkij pártja, amelyet az összes megkérdezett 32,1 és a biztos pártválasztók 48,5 százaléka választana.
    

A második helyen a Viktor Medvedcsuk, Vlagyimir Putyin orosz elnök bizalmasa által irányított Moszkva-barát politikusokból álló Ellenzéki Platform - Életért nevű párt áll, amelyet az összes megkérdezett 7,8, a biztos szavazók 11,8 százaléka támogat. A harmadik helyen Petro Porosenko volt elnök újjáalakult pártja, az Európai Szolidaritás áll 5,4, illetve 8,1 százalékos támogatottsággal.
   

Timosenko Haza pártja jelenleg a negyedik helyen áll, rá az összes megkérdezett 5,1, a biztos szavazók 7,8 százaléka készül voksolni. Ötödik helyre jött fel Szvjatoszlav Vakarcsuk rockénekes nemrég alakított Holosz nevű pártja, amelynek a biztos választók körében 5,6 százalékos a támogatottsága, az összes megkérdezett közül pedig 3,7 százalék szavazna rá, ha most lenne a választás. A KMISZ felmérése szerint más párt nem lépné át a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com