Titkos adatgyűjtés - Kommerszant: A Kreml cáfolta, hogy a Snowden-ügy miatt elmaradhat Obama látogatása

A Kremlben cáfolták, hogy Washington arra figyelmeztette volna Moszkvát, miszerint a Snowden-ügy miatt elmaradhat Barack Obama amerikai elnök szeptemberre tervezett oroszországi látogatása - közli a Kommerszant című orosz napilap hétfőn.

Edward Snowden1A tekintélyes politikai-gazdasági újság szerint az amerikai titkosszolgálatok internetes és telefonos adatgyűjtését leleplező Edward Snowden elhúzódott moszkvai tartózkodása az orosz-amerikai kapcsolatok kiéleződésével fenyeget, és egyre több kényelmetlenséget okoz Moszkvának.

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt alkalmazottja a Rosszija 24 állami televízió közlése szerint továbbra is a Seremetyjevo nemzetközi repülőtér tranzitzónájában várja, hogy továbbutazhasson egy olyan országba, amely menedékjogot nyújt számára. Eddig három állam: Nicaragua mellett Bolívia és Venezuela is jelezte, hogy kész lenne befogadni. Venezuela hétfőre várja a 30 éves amerikai férfi válaszát, akinek azonban nincs semmilyen útiokmánya, amivel elhagyhatná Moszkvát.

A Kommerszant emlékeztetett arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő a múlt csütörtökön az Egyesült Államok nemzeti ünnepe alkalmából Barack Obamának küldött üdvözlő táviratában azt is jelezte, számít arra, hogy a G20-as csoport szentpétervári csúcstalálkozója előtt, szeptember 3-án és 4-én Moszkvában találkozik az amerikai elnökkel. A The New York Times ugyanakkor azt közölte, hogy Obama aligha utazik Moszkvába, ha Snowden még Seremetyjevón lesz.

Az orosz lapnak egy washingtoni külügyminisztériumhoz közeli, meg nem nevezett forrás megerősítette, hogy az amerikai kormányzat ilyen feltételt támasztott és ezt diplomáciai csatornákon a Kreml értésére adták. Washington nyitva hagyta Barack Obama részvételét a szeptemberi oroszországi csúcstalálkozón, és nem zárták ki, hogy helyette Joe Biden alelnök utazna Szentpétervárra.

Az orosz elnök szóvivője ugyanakkor azt közölte a Kommerszanttal, hogy semmit sem tud a Fehér Ház állítólagos ultimátumáról. Dmitrij Peszkov szavai szerint az elnöki látogatás előkészítési munkálatai épp ennek az ellenkezőjéről tanúskodnak. "A helyzet kristálytiszta: Oroszország nem hibás abban, hogy Snowden nem tudja elhagyni a tranzitzónát" - jelentette ki a szóvivő.

Az amerikai elnöki adminisztrációhoz közel álló, név nélküli nyilatkozó forrás szerint kicsi a valószínűsége annak, hogy lemondanák az amerikai elnök tervezett oroszországi látogatását, hiszen Edward Snowden maga is elutasította az ötletet, hogy Oroszországban maradjon. Moszkva azonban nem akarja olyan harmadik országba kitoloncolni a kémkedéssel és hazaárulással vádolt amerikai informatikust, amely kiadná őt az Egyesült Államokba. Az orosz lap úgy tudja, hogy a kitoloncolást John Kerry amerikai külügyminiszter kérte orosz kollégájától, Szergej Lavrovtól.
http://www.kommersant.ru/doc/2228805

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

http://ujhazak.com