Titkosított beadványban magyarázza a román ügyészség Dabis Attila kitiltásának okait

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Egy négyoldalas titkosított beadványban magyarázta a román ügyészség Dabis Attila Romániából való kitiltása okait abban a perben, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottja a kitiltó határozat megsemmisítését kérve indított.Erről Izsák Balázs, az SZNT elnöke beszélt egy csütörtöki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón. Amint elmondta: a Bukaresti Táblabíróság augusztus 21-én tárgyalta Dabis Attilának a kitiltása ellen benyújtott keresetét, ítéletet azonban nem hozott. Amint részletezte: még Dabis Attila ügyvédje sem ismerhette meg, hogy mivel indokolja a román államot képviselő ügyész az SZNT külügyi megbízottjának a kitiltását.

Hozzátette: szerinte azért titkosították az ügyészség álláspontját, hogy leplezzék: a kitiltásnak nem volt törvényes alapja.

    
Izsák Balázs arról is tájékoztatott, hogy Dabis Attila kitiltásának az ügyével az Európai Bizottság is foglalkozott kilenc EP-képviselő megkeresésére. A bizottság augusztus 27-én keltezett válaszában az Európai Unió vonatkozó 2004/38-as irányelvét idézte, amely szerint valamely EU-tagállam állampolgárát egy másik tagállam csakis közbiztonsági és közrendi okokból korlátozhatja.
    

Az SZNT elnöke úgy vélte, a román állam nagy hibát követett el azzal, hogy egy olyan embert tiltott ki, aki soha nem sértette meg az ország törvényeit, aki nemzetközi szinten európai módon képviselte a székelyföldi autonómiatörekvéseket. Szerinte kevesebb figyelem irányult volna Dabis Attila munkásságára, ha Bukarest kitüntette volna, mint így, a kitiltás miatt. Izsák Balázs kijelentette: folytatják a jogi küzdelmet az igazságtalan és törvénytelen határozat érvénytelenítéséért.
    

A román határrendészek március 9-én az Ártánd-Bors határátkelőhelyen akadályozták meg Dabis Attila Romániába való belépését. Az SZNT külügyi megbízottja Marosvásárhelyre utazott volna a Székely szabadság napja alkalmából szervezett másnapi autonómia-felvonulásra és tüntetésre. A román határrendészet hetekkel később azt közölte az érintettel, hogy a rá vonatkozó belépési tilalom 2021. március 8-ig van érvényben. A hatóság egy olyan törvénycikkelyre hivatkozott, amely "közrendi, nemzetbiztonsági vagy közegészségügyi okokból" teszi lehetővé, hogy bírósági ítélet nélkül korlátozzák egyes EU-s állampolgárok szabad mozgását Románia területén.
    

A budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet nemzetközi koordinátoraként is tevékenykedő Dabis Attila a budapesti Corvinus Egyetemen szerzett a közelmúltban doktori címet. A Tévhitek az autonómiáról című Székelyföld autonómiájának alkotmányossága alcímű doktori dolgozatában tudományos eszközökkel bizonyította, hogy Székelyföld területi autonómiája nem ellentétes Románia hatályos alkotmányával.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com