Tíz év börtönt kapott erőszakért a tábornoki rangú kínai katonaénekes fia

Tíz év börtönre ítélték Kínában egy országos hírű, a hadseregben szolgáló énekes-házaspárnak a fiát, akit négy társával együtt bűnösnek találtak csoportos nemi erőszakban - jelentette a kínai média csütörtökön.

1244543766birosag468A 17 éves Li Kuan-feng (közismertebb nevén Li Tien-ji) az elmúlt hetekben tartósan az érdeklődés középpontjában volt, az ügy, amelyben a pekingi bíróság ítéletet hirdetett, máig megosztja a kínai közvéleményt. A reflektorfény azért vetült Lire, mert tábornoki egyenruhás apja és az anyja évtizedek óta szereplője a televízióknak, és nem egyszer a fiuk is velük énekelt.

A bíróság megállapította, hogy az öttagú csoport február közepén megerőszakolt egy nőt.

A másik három fiatalkorút 3 és 4 év szabadságvesztésre ítélték, az egyetlen felnőtt 12 évet kapott. Mindhárom fiatal családja - ügyvédi tanácsra - 150 ezer jüan (5,4 millió forint) kártérítést fizetett a sértettnek.

Az internetezők nagy része eleinte hevesen követelte Li felelősségre vonását, de ahogy egyre több részlet ismeretté vált, két táborra szakadtak.

Az eset egy bárban kezdődött, ahol a részmunkaidőben konzumhölgyként foglalkoztatott 23 éves nő csatlakozott a társasághoz és együtt folytatták az ivászatot. Később - valamennyien ittasan - egy szállodában kötöttek ki, ahol a lányt állítólag vetkőzésre kényszerítették, majd megerőszakolták. Később kétezer jüant (73 600 forint) tettek a táskájába.

A sértett később tájékoztatta a Global Club nevű szórakozóhely menedzserét, Csang Kuang-jaót és elmondta, hogy több pofont is kapott, amikor haza akart menni. A menedzser, aki ismerőse volt a Linek - úgy tudni - többször is megpróbált kapcsolatba lépni a fiú szüleivel, hogy "rendezzék a dolgot".

Li anyja, Meng Kö zsarolással vádolta meg a férfit, és kampányt indított, az esetet úgy beállítva, hogy a fiatalembereknek egy prostituálttal volt kapcsolatuk. Az anya nyílt tárgyalást kért, de a bíróság fiatalkorúak személyiségi jogainak védelme miatt zárt tárgyalást rendelt el augusztus végén. Ezen a sértett - egészségi állapotára hivatkozva - nem jelent meg.

Li tagadta bűnösségét, és ittasságára hivatkozva azt mondta, nem emlékszik tisztán a történtekre.
Az online közösség nagy része attól tartott, hogy a szülők befolyásolni tudják az igazságszolgáltatást, míg a másik oldalon azok álltak, akik szerint a sértett kockázatos másodállást választott, és a történtekért ő is felelős. Az interneten olyan felvételek jelentek meg, amelyeken jól látható volt, hogy a nő kényszer nélkül tart a társasággal.

Li apja, Li Suang-csiang 74 éves, a központi konzervatórium professzora, operaénekes, akinek egy korábbi lemeze hárommillió példányban kelt el. Mivel a hadsereg művészeti akadémiáján dékán volt, tábornoki rendfokozatot kapott. Augusztus óta a katonaművészek már nem kapnak rendfokozatot.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com