Tíz év után tavaly csökkent Csehország lakosainak száma

Tíz év növekedés után tavaly csökkent Csehország lakosainak száma.

hjhA cseh statisztikai hivatal pénteki közleménye szerint 2013 végén Csehországnak 10 512 400 lakosa volt, ami 3700-al kevesebb, mint 2012 végén. Ennek két alapvető oka van: az első, hogy tavaly a születések száma kisebb volt, mint az elhalálozásoké; a második ok pedig az, hogy tavaly 2001 óta első ízben a kivándorlók száma meghaladta a bevándorlókét.

A legfrissebb statisztika további érdekes adata, hogy 2013-ban éves szinten kevesebben házasodtak, illetve többen váltak el, mint 2012-ben.

A tavalyi évben 206 ezer gyermek született Csehországban, 1800-al kevesebb, mint 2012-ben. Egy év kivételével a születések számának csökkenése 2009-től folyamatos. Az elhalálozások száma tavaly ezerrel 109 200-ra emelkedett.
"Ez a tendencia hosszú távon a csehek kihalásához vezethet" - mutat rá a statisztikai hivatal kommentárja.

Szintén az utóbbi évek tendenciája, hogy csökken a bevándorlók száma Csehországban. Tavaly 29 600 külföldi állampolgár kért ideiglenes vagy tartós tartózkodási engedélyt a cseh hatóságoktól, 700-al kevesebben, mint 2012-ben. Ugyanakkor éves szinten majdnem 11 ezerrel 30 900-ra emelkedett azok száma, akik elhagyták a Cseh Köztársaságot - mutat rá a statisztikai hivatal.

Csehországban jelenleg 441 500 külföldi állampolgár él, ami a lakosság 4,1 százaléka. Az 1,1 millió lakosú Prágában azonban a külföldi állampolgárok aránya már elérte a 13 százalékot. A külföldiek 60 százalékát ukránok, szlovákok és vietnámiak teszik ki.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com