Tíz huligán bíróság előtt Marseille-ben, nincs köztük orosz

Tíz szurkolónak kell hétfőn bíróság elé állnia azok közül, akik a szombati angol-orosz labdarúgó Európa-bajnoki csoportmérkőzés előtt randalíroztak és verekedtek Marseille-ben, de a rendőröknek egyet sem sikerült előállítaniuk a 150 "szélsőségesen edzett és erőszakos" orosz huligán közül, akik részt vettek a "városi gerillaharcban" - közölte hétfőn a marseille-i ügyészség.

Csütörtök óta húsz embert állítottak elő a dél-franciaországi városban, közülük hat brit, egy osztrák és három francia állampolgár áll bíróság elé a rendőrök és a többi szurkoló elleni erőszak miatt.

100324863_footie3-news-xlarge_trans++FnHTDM41f7ynAB0-QTbC_ULJdPCFpRpxRgbj-2Lvu9g

Brice Robin marseille-i főügyész elmondta, hogy a vádhatóság indítványozza valamennyiük elzárását, a francia vádlottak számára a stadionokból való kitiltást, a többieknek pedig az országból való kiutasítását.

Az Eb első fordulójából öt meccs kapott kiemelt rendőri védelmet a huligánok miatt, köztük az Anglia-Oroszország találkozó is. Ennek ellenére egyetlen orosz huligánt sem tudtak letartóztatni a rendőrök - ismerte el az ügyész.

"Nagyon gyors és erőszakos akciókra voltak felkészülve, és kijátszották a rendőri ellenőrzést azzal, hogy nem repülőgéppel érkeztek Marseille-be" - hívta fel a figyelmet az ügyész.

Az oroszok többsége Olaszországból vagy más szomszédos országokból gépkocsival érkezett Franciaországba. A prefektúra csak két oroszt utasított ki a Franciaországból azonnali hatállyal, de ők kevésbé súlyos cselekményeket követtek el.

Az ügyész szerint ugyanakkor az elmúlt három napban nem volt hiba a rendőrség munkájában. "Ez egy nagyon nehéz városi gerillaharc" - fogalmazott.

A rendőrség megkezdte a térfigyelő kamerák felvételeinek tanulmányozását a többi elkövető azonosítására - jelezte az ügyész, aki azt is elmondta, hogy Nagy-Britannia és Oroszország teljesen együttműködik a nyomozásban.

A péntek és szombat esti incidensekben 35-en sérültek meg a városközpontban, szinte mindannyian brit szurkolók. Négyük állapota súlyos, egy angolnak az állapota pedig - akit egy vasrúddal vertek fejbe - kritikus, de már stabilizálódott.

A belügyminisztérium azt közölte, hogy országszerte 116 embert állítottak elő a mérkőzések előtt randalírozók közül, közülük 63-at vettek őrizetbe. Három külföldit már kiutasítottak, öt további külföldinek megtiltották az országba való belépést.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com