Tizenegyedik éve csökken a bűnözés Japánban

Az idei év első hat hónapjában 6,3 százalékkal kevesebb bűncselekmény történt Japánban, mint az előző év hasonló időszakában, ezzel a szigetországban sorozatban a tizenegyedik éve mutat csökkenést a bűnözés az országos rendőr-főkapitányság adatai szerint.

jJanuár és június között összesen 624 ezer bűnesetet regisztráltak a 127 milliós országban. Ennek több mint kétharmada rablás volt; mindössze 3400 erőszakos bűncselekmények történt, 3,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - jelentette az NHK televízió hétfőn.

A szigetországban 2002-ben még 2,8 millió bűnesetet regisztráltak, ez a szám tavalyra 1,3 millióra csökkent.
A rendőrség szerint a helyzet javulása az utcai bűncselekmények elleni fokozott fellépés, valamint a közösségekre összpontosító bűnmegelőző programok eredménye.
Szociológusok szerint Japán alacsony bűnözési rátája elsősorban a közösséghez való tartozás fontosságával magyarázható, ami erős társadalmi korlátokat jelent.

Mások szerint a japán szervezett bűnözői csoportok, azaz a jakuza visszaszorulásának köszönhető a tendencia, valamint az is hozzájárul a helyzet javulásához, hogy a szigetországban a büntetőeljárások több mint háromnegyede a nyomozóhatóságok győzelmével zárul, ami kiemelkedően magas arány más országokhoz képest, és egyes szervezetek szerint emberi jogi kérdéseket is felvet.

Ugyanakkor korábbi adatok arra is rávilágítanak, hogy habár a bűncselekmények száma csökken, azok jellemzően egyre erőszakosabbak, amit a sajtó azzal magyaráz, hogy a két évtizedes gazdasági stagnálás miatt egyre több az elkeseredett bűnelkövető.

A bűnözési statisztikákon pedig a japán társadalom elöregedése is tetten érhető: a kisebb lopások egyre nagyobb aránya írható idős emberek számlájára, akik általában elszegényedésük miatt kénytelenek bűnözni.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com