Tizenkilenc lista indul a szerbiai előrehozott parlamenti választásokon

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Tizenkilenc lista indul az április 3-i szerbiai előrehozott parlamenti választásokon, a választási bizottság kedd este zárta le a jelöltek listáját.A közvélemény-kutatások alapján biztos befutónak tűnik a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS), amely a voksoknak körülbelül 50 százalékát szerezheti meg 11 nap múlva. A Szerbiai Haladó Párt mellett minden bizonnyal bekerül a parlamentbe eddigi koalíciós partnere, a Szerbiai Szocialista Párt, amely a felmérések szerint 9-10 százalékos támogatottságra számíthat.
    

A közvélemény-kutatások szerint befutónak tűnik az Egyesült Szerbia nevű koalíció, amely főként balközép irányultságú pártokból és mozgalmakból állt össze. A koalíció pártjai vagy bojkottálták a két évvel ezelőtti választást, vagy nem kerültek be a parlamentbe, most viszont az a céljuk, hogy megdöntsék a Szerb Haladó Párt vezette kormányt.

A felmérések szerint a szavazók 14-15 százaléka adhatja rájuk voksát, így minden bizonnyal beülhetnek a szerb parlamenti patkóba.
    

Szintén bekerülhet a parlamentbe a Moramo nevű baloldali-zöld koalíció, amely akár a voksok 13-14 százalékát is megszerezheti. A koalíció főleg a környezetvédelmi kérdéseket helyezi előtérbe, de a szociális igazságosság, az oktatás, az egészségügy és a mezőgazdaság helyzetének javítása is programjuk főbb pontjai között szerepel.
    

Négy jobboldali, hasonló nézeteket valló lista is beszállt a választási versenybe: a Szerb Radikális Párt, a Dveri Mozgalom, a Remény Koalíció, illetve a Fogadalomtevők Szerb Pártja mind azokra a jobboldali szavazókra számít, akiknek a hazafias eszmék számítanak mindenekelőtt, akik leállítanák az európai integráció folyamatát, és Oroszország felé fordulnának. A felmérések szerint támogatottságuk 1,5 és 3,5 százalék között mozog, így nem lehet biztosan megjósolni, bekerülhetnek-e a szerbiai törvényhozásba.
    

A parlamentbe jutási küszöböt két évvel ezelőtt ötről három százalékra csökkentették, így valószínűleg számos párt képviselője kerül majd be a 250 tagú belgrádi parlamentbe. A nemzeti kisebbségek képviselői úgynevezett természetes küszöb alapján jutnak be a képviselőházba, ez azt jelenti, hogy annyi kisebbségi képviselő kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi egy nemzeti kisebbségi párt, vagyis nem kell elérniük a parlamenti küszöböt.


A két évvel ezelőtt elfogadott törvénymódosítás szerint a természetes küszöb meghatározásakor ezentúl a kisebbségi pártokra leadott szavazatoknál 1,35-ös szorzót használnak, így növelve tovább a nemzeti kisebbségek parlamentbe jutási esélyeit. Az idei évtől pedig a kisebbségeknek az induláshoz nem tízezer, hanem csupán ötezer támogatói aláírást kellett összegyűjteniük. Így végül nyolc kisebbségi lista indul a parlamenti választáson: egy-egy magyar, horvát, orosz és roma, illetve két-két bosnyák és albán lista. Az egyetlen magyar induló a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) lesz, amely az előző választáson kilenc mandátumot tudott szerezni.
   

Mivel az országot 2012 óta a Szerb Haladó Párt és a Szerbiai Szocialista Párt koalíciója vezeti, így a mostani kampányban is inkább az eddigi munka eredményeit, illetve a munka folytatását hangsúlyozták. Az ellenzék viszont éppen abban látja a rendszer hibáját, hogy az országot ilyen régóta vezetik ugyanazok, így leginkább a kormányváltási törekvésekre, a gyökeres változásokra, illetve Szerbia Európai Uniótól történő eltávolodására és az Oroszországgal fenntartott kapcsolat még szorosabbra fűzésére helyezik a hangsúlyt.
    

A többpártrendszer szerbiai bevezetése óta ez lesz a 13. parlamenti választás. A 6,5 millió választópolgár április 3-án 7 és 20 óra között adhatja le szavazatát. Az előzetes eredményeket a választási bizottság 96 órával az urnazárást követően közli.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com