Tizennyolc roham visszaveréséről számolt be az orosz védelmi tárca

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Három frontszakaszon 18 ukrán rohamot vert vissza az elmúlt nap folyamán az orosz haderő, közülük kilencet Kupjanszk, hatot pedig Donyeck térségében - közölte hétfői hadijelentésében az orosz védelmi minisztérium.A tárca szerint az ukrán fél vesztesége a frontszakaszok mentén több mint ezer katona volt, akik közül a legtöbben, mintegy 320-an Donyeck körzetében estek el vagy sebesültek meg súlyosan. Az összesítés a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett meg egyebek mellett két tábori lőszerraktárt, egy Sztrela-10-es légvédelmi rendszer harci gépét, egy Szu-25-ös repülőgépet, 18 harckocsit - közülük tízet, beleértve egy Leopard 2A5-öst, Donyeck térségében -, nyolc páncélozott harcjárművet, négy gyalogsági harcjárművet, egy francia CAESAR, egy lengyel Krab és egy szlovák Zuzana-2-es önjáró és hat M777-es vontatott tarackot, hat Storm Shadow manőverező repülőgépet, öt HIMARS-rakétát, továbbá 76 drónt.
    

Az orosz statisztika szerint a háború óta megsemmisített ukrán drónok száma meghaladta a 11 ezret. A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy a szibériai Altaji területen őrizetbe vett egy 45 éves helyi lakost, aki arra készült, hogy Molotov-koktéllal felgyújtson egy katonai létesítményt. Novokuznyeckben a szolgálat hazaárulás címén letartóztatott egy orosz férfit, aki felszerelésvásárlásra küldött átutalásokat az ukrán fegyveres erőknek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com