Tízezrek tüntettek Rómában az olasz kormány munkaügyi politikája ellen

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Több tízezren vonultak fel Rómában a legnagyobb olasz szakszervezet (CGIL) által meghirdetett szombati tüntetésen, amelyen a balközép kormány munkaügyi politikája ellen tiltakoztak.A tömeg "Tiszteletet a munka, a dolgozók méltósága és az alkotmány iránt" feliratú transzparenssel kígyózott végig a két útvonalat követő, majd végül egyesülő római szakszervezeti megmozduláson. Susanna Camusso, a mintegy ötmillió tagot számláló CGIL főtitkára beszédében kijelentette, ha az olasz kormány azt akarja, hogy az olaszok dolgozzanak, ki kell fizetni a munkájukat. "A kormánynak meg kell hallgatnia a római utcákat megtöltő tömeget, az alkalmi, feketén fizetett munkavégzésbe Olaszország bele fog halni!" - jelentette ki Susanna Camusso.

A CGIL szervezte megmozduláshoz számos más szakszervezet és baloldali politikai erő is csatlakozott, többek között a kormányzó Demokrata Pártból (PD) tavasszal kilépett baloldali politikusok, Massimo D'Alema volt miniszterelnök vezetésével. A dolgozói érdekképviseletek egyebek közt az úgynevezett voucher-rendszer ellen tüntettek.


Ezt Matteo Renzi kormánya vezette be, és eredetileg a fekete munka felszámolását volt hivatott szolgálni az alkalmi munkák körében, elsősorban az olasz családoknál gyakran alkalmazott beteggondozók és takarítók kifizetésére. A gyakorlatban azonban a pénzutalás helyett beváltható jegyekkel történő bérezés minden ágazatban teret nyert, a szabályos szerződéses munkaviszonyt helyébe lépve. A szakszervezetek népszavazást kezdeményeztek a voucherek eltörlésére. A referendum elkerülése érdekében a római balközép kormány áprilisban törvénnyel módosította a bérezési rendszert, a vouchereket azonban meghagyta.


A CGIL szerint ezzel a kormány továbbra is szabad kezet ad a munkaadóknak, hogy a dolgozóknak jogokat és védelmet biztosító szerződés helyett a semmi ilyesmit nem garantáló módon alkalmazzák őket. Susanna Camusso az államfő, Sergio Mattarella fellépését szorgalmazta az olasz alkotmány és a dolgozók jogai védelmében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com