Több ezren tüntettek Belgrádban egy arab befektetés építési munkálatai ellen

Több ezren - egyes becslések szerint akár húszezren is - tüntettek szombat este Belgrádban azért, mert még mindig nem derült fény arra, hogy másfél hónappal ezelőtt kik rombolták le az épületeket a Belgrád a vízen nevű arab finanszírozású építési projekt helyszínén.

A Száva folyó partján április 25-én, az előre hozott parlamenti választásokat követő éjszakán eddig ismeretlen, símaszkos férfiak kíséretében jelentek meg a munkagépek, és mintegy ezer négyzetméternyi területen lebontották az épületeket.

belgrad_a_vizen_01

Az álarcosok állítólag megkötözték az épületegyüttesre vigyázó biztonsági őrt, valamint elvették az arra járók telefonját, hogy ne tudjanak felvételeket készíteni róluk. Az ott lakók értesítették a rendőrséget, akik azonban nem mentek ki a helyszínre.

Az esetről a politikusok és a hatóságok szerdáig hallgattak, amikor Aleksandar Vucic miniszterelnök közölte: értesülései szerint a rombolás mögött a belgrádi városvezetés áll, a felelősöknek pedig le kell mondaniuk. A miniszterelnök nem nevezte meg a felelősöket, a szerb főváros polgármestere Sinisa Mali, a Vucic vezette Szerb Haladó Párt (SNS) tagja.

A szombati tiltakozáson a polgármester és a belügyminiszter lemondását, valamint a rombolás további felelőseinek felderítését követelték. Az önkormányzat és a kormány épületét toalettpapírral dobálták meg.

A Belgrád a vízen elnevezésű projekt ellen már többször tüntettek Belgrádban. A több mint 3 milliárd dolláros beruházás az utóbbi évtizedek legnagyobb projektjének számít Szerbiában, amelynek keretében a tervek szerint felújítják a Száva folyó másfél kilométeres elhagyatott partszakaszát, ahol modern lakó- és üzleti negyedet, illetve rekreációs komplexumot építenének.

A belgrádi kormány elképzelése szerint egyesült arab emírségekbeli befektetéssel, egy dubajihoz hasonló, felhőkarcolós, új városrészt hoznának létre.

A mintegy 1,85 millió négyzetméteres terület felén a tervek szerint lakóépületek, 750 ezer négyzetméteren üzleti és kereskedelmi objektumok, 242 ezer négyzetméteren zöldterület és több mint 62 ezer négyzetméteren óvodák, iskolák, művelődési intézmények, valamint szociális és egészségügyi intézmények kapnának helyet. A tervezet szerint az új városrésznek több mint 17 ezer lakosa lesz, és több mint 13 ezer munkahely is létesül.

A projekt kritikusai szerint viszont a beruházás szerbiai hányadára szánt körülbelül 300 millió eurót hasznosabban is el lehetne költeni, valamint felróják, hogy az új városrész teljesen elüt majd a szerb főváros karakterétől, stílusától és hangulatától.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com