Több ezres tiltakozás a török kormány politikája ellen Párizsban - videó

Több ezren, elsősorban kurdok tiltakoztak vasárnap Párizsban a török kormány "háborús politikája" ellen, egy nappal az Ankarában elkövetett merényletet követően.

A belvárosban végighaladó menet egy hatalmas kurd zászlót lengetett és különböző kurd politikai mozgalmak tábláit tartotta magasba, azt skandálva, hogy "a forradalom mártírjai nem halnak meg soha", "Gyilkos Erdogan, Európa tettestárs", "AKP + Iszlám Állam = Ankarai merénylet".

1439279718-torok-erdogan-assasin

 

Az AKP a Recep Tayyip Erdogan iszlamista-konzervatív elnök által vezetett Igazság és Fejlődés Pártja.

Két öngyilkos merénylő robbantott szombaton Ankara központjában, a főpályaudvarnál, ahol emberek százai gyülekeztek béketüntetésre a közalkalmazotti szakszervezetek konföderációjának felhívására.

A békés felvonulásnak az lett volna a célja, hogy a kurd lázadók és a török biztonsági erők között kiújult erőszak leállítására szólítson fel. Hivatalos adatok szerint 95-en meghaltak, 160 embert kezelnek kórházban, 65-öt az intenzív osztályon.

A kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) vasárnap azt közölte, hogy adataik szerint 128-an vesztették életüket a terrortámadásban.

Miután a merényletet senki nem vállalata magára, Ahmet Davutoglu török miniszterelnök úgy vélekedett, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet, a kurd fegyveresek vagy szélsőbaloldali frakciók követhették el azt. Sokak azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy Erdogan és pártja is felelős a feszültség szításáért. A török kormány mindenesetre cáfolta, hogy bármi köze lenne a merénylethez.

Párizsban szombat este is mintegy ezer kurdbarát tiltakozott. Vasárnap még többen voltak, a megmozdulás szlogenje az volt, hogy "Elég volt a török állam háborús és terrorpolitikájából".

"Azért jöttünk, hogy kimutassuk szolidaritásunkat azokkal az emberekkel, akik Törökországban és a Közel-Keleten szenvednek. Ezt a merényletet a progresszív erők, a béke és azok ellen hajtották végre, akik stabil régiót szeretnének létrehozni Törökországban és a Közel-Keleten" - mondta Yekbun Eksen, a Kurd Demokratikus Tanács elnöke Párizsban.

"Tiltakozunk Erdogan politikája ellen is, amely a gyűlöletet és a terrort hatalma megszilárdítására használja" - tette hozzá. Hasonló megmozdulásokat szerveztek vasárnap Lyonban és Toulouse-ban, szombat este pedig százak tiltakoztak Marseille-ben, Strasbourgban és Rennes-ben.

https://www.youtube.com/watch?t=1&v=-bo2pKd6eP8

MTI

Hozzászólások

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

A bajor főváros rendőrsége kiadta a december 19-ei belvárosi ékszerrablás videójából kikockázott fotókat, elsősorban a maszkot nem viselő, 45 év körüli férfiét, a megtalálásához ugyanis a lakosság segítségét kérik.

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Donald Eugene Fields (60) már nem tartozik az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tíz legkeresettebb bűnözője közé.

Lecsaptak a börtönmaffiára

Lecsaptak a börtönmaffiára

San Diego megyében fél éven át tartó, fedett akció zárult elfogásokkal, és még börtönökben is voltak letartóztatások, mert az ügyben érintett alvilági szervezet onnan szervezkedik.

Nem látni a drogtól a rendőrt

Nem látni a drogtól a rendőrt

A torontói rendőrség történetének legnagyobb kábítószerfogásával zárult a Project Castillo, amelyet augusztusban indítottak egy drogcsempész- és terjesztőhálózat felszámolására.

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Szilveszter napján különös szöveges üzenetet kapott a floridai Bay megyei seriffhivatal egyik rendőre.

Kémény legény

Kémény legény

A Massachusetts állam déli partján fekvő Fall River egyik társasházi lakásában rendőrségi felügyelettel kellett elbontani egy kéményt, ugyanis beleszorult egy drogdíler. Robert Laglias (34) azon keresztül szeretett volna elmenekülni.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

http://ujhazak.com