Több mint 300 ezer menekült dolgozik Németországban

Meghaladta a 300 ezret a munkaviszonyban álló menekültek száma Németországban a szövetségi munkaügyi hivatal  (Bundesagentur für Arbeit - BA) kedden közölt adatai szerint.A nyolc legnagyobb kibocsátó országból (Afganisztán, Eritrea, Irak, Irán, Nigéria, Pakisztán, Szíria, Szomália) származó menekülteket tekintve a munkaviszonyban állók száma 203 736 volt az idén májusban, ami több mint 100 ezer fős emelkedés az egy évvel korábbi 203 736-hoz képest. A teljes állásban dolgozók száma mintegy 237 ezer  volt, ami 87 ezerrel több az egy évvel korábbinál.

    
"Ezek nagyon jó adatok ahhoz képest, hogy az emberek humanitárius okok miatt jöttek, és nem azért, hogy munkát keressenek" - mondta Detlef Scheele, a BA elnöke.  Munkanélküliként 187 ezer menekültet tartottak nyilván júliusban, ez a szám hónapok óta nagyjából stabil. További 482 ezer menekültet munkakeresőként regisztráltak, közéjük tartoznak az integrációs kurzusok és a nyelvtanfolyamok résztvevői is.
    

Német hírportálokon idézett nyilatkozatában Detlef Scheele kiemelte, hogy a munkaerőpiaci siker meghatározó tényezője a nyelvtudás, és nem lehet arra számítani, hogy az alig egyéves nyelvtanfolyamon minden menekült eléggé megtanul németül ahhoz, hogy elkezdjen valamilyen szakmai képzést. A BA kutatóintézete (Institut für Arbeitsmarkt- und Berufsforschung - IAB) korábban azt az előrejelzést adta, hogy a munkaerőpiaci belépés utáni első évben a menekültek csupán 10 százaléka talál munkát, főleg a nyelvtudás, az elhelyezkedéshez szükséges formális képzettség és munkatapasztalat hiánya miatt.


A nyelvtudás erősödésével és a képzettségi szint emelkedésével aztán a foglalkoztatottsági arány folyamatosan javul, 5 év alatt 50 százalékra, 15 év alatt 70 százalékra emelkedhet. Az eddigi adatok alapján a munkaerőpiaci integráció nagyjából az előrejelzésnek megfelelően alakul, ezt jelzi az IAB egy májusban készített felmérése, amely szerint a Németországba 2015 óta érkezett menekültek körében a foglalkoztatottság elérte a 25 százalékot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com