Több mint 350 vajdasági család nyert támogatást falusi ház vásárlására

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Több mint 350 vajdasági család nyert támogatást falusi ház vásárlására a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának keretében, a vonatkozó pályázat második körének 197 nyertesével pénteken Szabadkán írták alá a szerződéseket.A majdnem 200 pályázó összesen mintegy egymilliárd forint értékű vissza nem térítendő támogatást kapott. A programot a magyar kormány a Vajdasági Magyar Szövetséggel (VMSZ) közösen indította. Pásztor István, a VMSZ elnöke a pénteki szerződésaláírási ünnepségen kiemelte: a program keretében két év alatt 21 pályázat jelent meg négy körben. Hozzátette: ha lesz rá lehetőség, akkor az idén megismétlik a falusi házak vásárlására vonatkozó pályázatot, mert óriási az érdeklődés, és mindenkinek szeretnének segíteni.

    
Kiss-Parciu Péter, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának helyettes államtitkára a rendezvényen elmondta, hogy a gazdaságfejlesztési programot lebonyolító Prosperitati Alapítvány megbízható partnere a külügyminisztériumnak és a magyar kormánynak, a munka hatékonyságát pedig az is bizonyítja, hogy mostanáig több mint hétezer nyertes pályázóval írtak alá szerződést.
    

A vajdasági gazdaságfejlesztési programra a magyar kormány eleinte 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget, így a hitelek és a vissza nem térítendő támogatások összege már meghaladja a 65 milliárd forintot. A 2016-2018-as időszakra vonatkozó programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezik, a cél pedig a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, illetve e folyamat visszafordítása.
    

Pásztor István kiemelte, az a cél, hogy miután az idei év végén lezárul ez a gazdaságfejlesztési ciklus, akkor egy újabb gazdaságfejlesztési programot tudjanak elindítani, amelyben a hangsúly a turizmusfejlesztésen lenne.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

http://ujhazak.com