Több mint 37 ezer utast bírságoltak meg Moszkvában a maszkviselési kötelezettség megsértése miatt

Moszkvában több mint 37 ezer utast bírságoltak meg amiatt, hogy nem viselt szájmaszkot és kesztyűt a tömegközlekedés járművein és zárt közterületen a járványvédelmi előírás május 12-i bevezetése óta - közölte csütörtökön az orosz főváros közlekedési vállalata.Az ellenőrzést szúrópróba-szerűen végzik a moszkvai metróban és a felszíni tömegközlekedési eszközökön. Naponta átlagosan száz metróállomáson és mintegy 3800 járművön kontrollálják az utasokat. A vállalatvezető, Vlagyiszlav Szultanov a cég közleménye szerint rámutatott, hogy az ellenőrök dolga elsősorban az, hogy felhívják az utazó közönség figyelmét a védőeszközök viselésének fontosságára és arra, hogy ezeket a pénztáraknál és az automatákból is be tudják szerezni. A bírság összege egyébként 5 ezer rubel (jelenlegi árfolyamon mintegy 20 ezer forint).

    
Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 5509-cel 834 499-re emelkedett a beazonosított Covid-19-fertőzések száma a csütörtökön közölt hivatalos adatok szerint. Ez 0,7 százalékos növekedést jelent. Az új esetek 24,7 százaléka tünetmentes. Oroszország a negyedik helyen áll a világban a koronavírus-fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok (4 426 982), Brazília (2 552 265) és India (1 581 963) után.
    

Az aktív esetek száma 3942-vel 191 984-re csökkent. A halálozások száma 129-cel 13 802-ra, a gyógyultaké pedig 9322-vel 629 655-re emelkedett. Moszkvában a diagnosztizált fertőzöttek száma 678-cal 240 664-re, az elhunytaké 12-vel 4446-ra, a gyógyultaké pedig 1471-gyel 177 908-ra nőtt. Az országban a járvány kezdete óta több mint 27,8 millió, az elmúlt nap folyamán pedig mintegy 288 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 261,6 ezer embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com