Több mint ezeregyszáz ember ellen adtak ki elfogatóparancsot gülenizmus gyanújával

Elfogatóparancsot adtak ki kedden Törökország-szerte 1112 ember ellen azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban áll a 2016. július 15-ei katonai puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette a Habertürk tekintélyes török hírportál.A török vezetés a két és fél évvel ezelőtti hatalomátvételi kísérletért az 1999 óta az Egyesült Államokban  élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot és nemzetközi mozgalmát vádolja.

Gülen tagadja, hogy bármi köze lett volna az incidenshez. Ankara szerint az ott fegyveres terrorszervezetnek nyilvánított hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami szférába, így a rendőrségbe is.

    
A Habertürk arról számolt be, hogy a gyanúsítottak a 2010-es rendőrbiztosi vizsga írásbeli fordulója előtt a Gülen-mozgalom tagjaiként hozzájutottak a kérdésekhez, és megosztották azokat a hálózat többi tagjával. A keddi hatósági műveletnek a főváros, Ankara volt a központja, de az előállítások az ország 81 tartományából még további 75-re kiterjedtek. A puccskísérlet utáni első néhány naptól eltekintve a mostani az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb őrizetbe vételi hulláma.
    

A feltételezett gülenisták elleni fellépés 2016 júliusa óta szakadatlan. Eddig összesen csaknem 220 ezer embert, köztük katonákat, rendőröket, bírákat, ügyészeket, tanárokat, orvosokat, üzletembereket, újságírókat vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy közük lehet a mozgalomhoz és azon keresztül az összeesküvéshez. Mintegy 17 ezer embert már elítéltek, nagyjából 14 ezren pedig még továbbra is előzetes letartóztatásban ülnek.
  

A rendszeres tisztogatások nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtják, hanem a hálózat tagjait és Gülen támogatóit is, ami miatt számos nemzetközi bírálat érte a török kormányzatot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com