Több mint harminc szerbiai egyetemi karon tiltakoznak a hallgatók az újvidéki tragédia miatt

A szerbiai állami egyetemek mindegyikén, a létező 64 egyetemi kar több mint felén tiltakoznak a hallgatók, mert a november 1-jén, az újvidéki vasútállomáson történt tragédiát követően még mindig nem találták meg a felelősöket, nem mondtak le azok, akiket a hallgatók szerint politikai felelősség terhel, és nem hozták nyilvánosságra az építkezéssel összefüggő dokumentumokat.A diákokhoz több helyen a tanárok is csatlakoztak. A tiltakozók lezárták az egyetemi karok épületeit, a helyszínen is éjszakáznak, önkéntesek és szimpatizánsok biztosítják számukra a szükséges ellátást. A hallgatók azt szeretnék, ha a hatóságok mihamarabb kiderítenék, mi okozta az újvidéki vasútállomás előtetőjének a leszakadását, amely 15 ember halálához vezetett.

Azt hangsúlyozták, hogy mindaddig folytatják a tiltakozást, amíg nem teljesülnek a követeléseik.

"A félévet lehet pótolni, a 15 emberéletet nem" - olvasható azokon a plakátokon, amelyek az egyetemeken megjelentek. A tiltakozókról és követeléseikről készült felvételek elárasztották a közösségi médiát. A tragédia miatt november elején azonnal tiltakozásba kezdett az ellenzék, amely azt követeli, hogy a hatóságok tartóztassák le a felelősöket, hozzák nyilvánosságra a vasútállomás újjáépítésében részt vevő cégekkel kötött szerződéseket, valamint mondjon le a miniszterelnök és Újvidék polgármestere.

A szerződéseket azért szeretnék látni, mert a tragédia napján az illetékes miniszter és a pályaépítésért és fenntartásért felelős vállalat azt közölte, hogy a szóban forgó előtető nem volt része a felújítási munkának, viszont számos, azóta készült felvétel tanúsága szerint közben módosítottak a szerkezetén, és további terhelésnek tették ki a hat évtizede épült szerkezetet.

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban felújították, a munka azonban idén is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható. A miniszter azóta lemondott, az ügy miatt előzetes letartóztatásba is helyezték, de már szabadon bocsátották.

Slavica Djukic-Dejanovic oktatási miniszter szerint a politikának semmi keresnivalója nincs az egyetemeken, a diákoknak tanulniuk kellene, nem tiltakozni.
A diákokat támogatásukról biztosították a mezőgazdasági termelők is, akik más miatt akarnak pénteken országos tiltakozásba kezdeni. A gazdaszervezetek tájékoztatása szerint a mezőgazdasági minisztérium a napokban mintegy 250 termelőt értesített arról, hogy passzív státuszba helyezi a gazdaságukat, ami azt jelenti, hogy nem kaphatna semmilyen támogatást vagy hitelt. A gazdák szerint azok ellen lépett így fel a kormány, akik korábban a szerbiai lítiumbányászat elleni tüntetéseken is részt vettek.

A lítiumkitermelés ellen azért kezdtek tiltakozásba szerbiai környezetvédők, ellenzéki politikusok és civilek, mert véleményük szerint a nyersanyag bányászata jelentős természeti károkat okozna a nyugat-szerbiai Jadar folyó völgyében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com